A belső szobámban egykori énem vár,
vele néha jó, máskor fájó a magány.
Nem lép oda be senki, bár nincs rajta zár,
voltam, vagyok és talán leszek még talány.
Ismerős, ismeretlen senki, valaki,
kinek-kinek hogy tetszik, aszerint ítél,
halk hang szólít, és kérdi: miért is féltél?
és átölel a csend a nyugalom völgyén.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
2 Responses
Néha úgy hiányzik a csend, hogy az ember a világból kifutna érte, máskor meg tonnás súlyként ül ránk. Jó olvasni, hogy van aki bátorításra lel benne!
Kedves Tamás!
Egyetértéssel olvastam a hozzászólásod. Valóban néha fájó a csend, máskor pedig nyugtatólag hat ránk.
Szeretettel: Rita