Nyugalom völgyén

A belső szobámban egykori énem vár,
vele néha jó, máskor fájó a magány.
Nem lép oda be senki, bár nincs rajta zár,
voltam, vagyok és talán leszek még talány.

Ismerős, ismeretlen senki, valaki,
kinek-kinek hogy tetszik, aszerint ítél,
halk hang szólít, és kérdi: miért is féltél?
és átölel a csend a nyugalom völgyén.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

4
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Néha úgy hiányzik a csend, hogy az ember a világból kifutna érte, máskor meg tonnás súlyként ül ránk. Jó olvasni, hogy van aki bátorításra lel benne!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Foncsor és hamu

Ott áll… a tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcát széttörve látja, szeme idegenné fakult, homlokán hideg árnyék gázol át… keresztül-kasul. Éjjel, az

Teljes bejegyzés »

Dermedéspont

Csend lett nevetésed, emléked halk szonár, üres napok telnek, szobám néma, kopár. Régi, tiszta érzés helyén szél sírdogál, nem maradt ott semmi, csak egy rideg

Teljes bejegyzés »
Versek
Sütő Ágnes

A föld hívó szava

Fáj a város harca, sok lüktető fénye, Bár lennék csak porszem, ágyam földnek kérge. Élnék kies tájban, mint egy kék vadvirág, Mely csillagtető alatt iszik

Teljes bejegyzés »

Egy szikra

Egy szikra Vigyázzon azzal a lánggal. Nem is sejti, hogy ebben a szobában minden… én magam is… puszta száraz papírból vagyunk. Egyetlen érintése elég, hogy

Teljes bejegyzés »

Lelked, ha fázik

Edit Szabó : Lelked, ha fázik Lelked, ha fázik, a szíved is fáj, nem látszik arcodon, bent muzsikál, fájdalom érzése mélységekben, nem jut előre a

Teljes bejegyzés »

Mámor-paralízis

Mámor-paralízis   Valóságom helyén van egy gödör, Bennragadtam mély álomba ringva. Szeretetet kívánkozó gyönyör… Semmit sem ér dombokon a dudva. Mossa arcom éj-tavaszi zápor, Beengedtem

Teljes bejegyzés »