Szeptember, október, november. A Gergely-naptár szerint az év kilencedik, tizedik és tizenegyedik hónapja. „Elhull a virág, eliramlik az élet…”. Még a nevük is definiálja sorrendjüket. A római naptár szerint a hetedik, nyolcadik és kilencedik hónap.
A kultúránkban az ősz mindig az elmúlás kezdetét jelenti, a csúcspontról való hanyatlást, az első lépcsőfokot a halál felé. A fák elbúcsúznak leveleiktől, a gólyák itt hagynak minket, a medvék pedig a nagy alvásra készülvén gyűjtögetik energiáikat. Azonban ez a velünk élő kép csalóka. Azért látjuk így, mert ezt velünk így láttatja a megszokás, és az egymásnak átadott mintáink.
Nézzünk bele egy másik képbe. Mik történnek ősszel? Megkezdődik az új tanév, minden iskolás újabb évada. Az emberek visszatérnek szabadságukról, és újra komolyan kezdik venni a munkahelyi teljesítménykényszert. A gólyák megkezdik a nagy utazásukat Afrika felé, ahol a már röpképes fiókák nekiszegülnek életük első kihívásának. Nem is beszélve a színházi évadkezdésről, a fűtési szezonról, a gyümölcsökről. Ami a zöld színnek a halála, az a sárga színnek a kezdete.
Az ősz valójában a másik tavasz. Nem a virágzásé, hanem az érésé. Nem a lobbanásé, hanem az értelemé. A természet ősszel nem meghal, hanem elmélyül. A fák nem vetkőznek, hanem koncentrálnak. Az ember nem bezárkózik, hanem befelé fordul.
Az őszben ott van a munka, amely tavasszal még csak ígéret volt. A gyümölcsben az egész év esője, napsütése, fáradtsága, öröme. Hiszen a levél se szomorú, amikor lehull, hanem átadja magát a talajnak, és lesz része a komposztnak.
A tavaszban az ösztön vezérel, az őszben a tapasztalat, a tudás. Az iskolák ajtói nem véletlen szeptemberben nyílnak ki. Ez az idő a tanulásé, és ha nyitott szemmel járunk, nemcsak a padokban, hanem önmagunkban is. Aki ősszel figyel, az meghallja magában a rétegzett gondolatokat. Ez az év legintelligensebb időszaka: a nyár megjátszása, kiabálása már a múlté, de még nem kezdődött el az alvás ideje. Még pont megmarad, ami számít.
Az ősz a tudatosság évszaka. Ekkor emlékezünk meg a halottainkról is. Szembesülünk a saját mulandóságunkkal. De ami elmúlik, a világ törvényei szerint mindig átadja a helyét valami újnak. A gyertyák, amelyek talán csonkig égnek, magukban hordozzák az éltető tűz fényét. A sír sem csak valaminek a lezárása, hanem egy új viszonyítási pont a szívünkben. Az ősz az, amikor elkezdünk emlékezni.
Az ember egy idő után rájön, hogy nem a nyár a csúcspont, hanem az ősz. Az érettség. Akkor már az ember nem törtet, hogy mindent megkapjon, hanem ami megmaradt, a szeretet, az vele él, és nem kopott el a fesztiválok forgatagában. Az, aki ősszel szeret, nem a mámorért szeret, hanem önmaga tisztaságában, a szeretetért, azért cserébe nem kér vissza semmit.
Ezért mondom: az ősz a másik tavasz. A fák nem sírnak. A föld nem búcsúzik. Csak más hangszeren szólal meg az élet dallama.
És ha valaki ilyenkor néz fel az égre, nem a víz kék mélységét, hanem a borostyán örökkévalóságát látja. Végtelen. Ebben a végtelenben ott vagyunk mindannyian. És ebben a végtelenségben nem hagyunk el semmit: ebben kezdünk el igazán élni.
Author: Gönczi Dávid
“- Dávid, hogy fér az össze, hogy nap közben szerződéseket írsz, este pedig szépirodalmat? - Úgy, hogy előbbieket az eszemmel, úgy utóbbiakat a szívemmel írom.” Dr. Gönczi Dávid vagyok, jogász, elemző, tisztviselő. Az előbbiek egy elhangzott párbeszédből származnak, ami talán a legjobban leírja a viszonyomat az alkotáshoz. Gyerekkorom óta vonz a nyelv világa, a játék a szavakkal. Általános iskolás és gimis koromban fontos volt számomra az írás, mint önkifejezési eszköz. Egyetem során és munkám kezdeti éveiben kicsit elhanyagolt területe volt ez az életemnek, az utóbbi hónapokban viszont az alkotás újra hangsúlyos szerepet játszik a mindennapjaimban. Írásaim középpontjában az emberi lélek belső folyamatai állnak. Foglalkoztat, hogyan ütközik bennünk a félelem és a szeretet, és hogy miként lehet a fájdalomból is erőt meríteni. Szeretem a szimbolikus képeket, allegóriákat, képekkel gyakran többet tudok adni, mint pusztán leíró elemzésekkel. Verseim és prózáim egyaránt a belső utazásról szólnak. Fontos számomra, hogy az olvasó ne csak elolvassa a művet, hanem belül is visszhangra találjon benne, ezáltal a belső világom hidat találhat más emberekhez, érzésekhez és tapasztalásokhoz. Köszöntök mindenkit, aki útitársamul szegődik ezen belső utazáshoz!
3 Responses
„Azonban ez a velünk élő kép csalóka.” Igen, szerintem is.
„az ősz a másik tavasz. A fák nem sírnak. A föld nem búcsúzik. Csak más hangszeren szólal meg az élet dallama.”
Csodálatos meglátás, a szívemből szóltál, én is így érzem.
Nagyon tetszettek gondolatiad, melyek összhangban vannak az enyémmel.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm szépen! Írásomban szerettem volna a változással és az elmúlással való általános gondolatokat és érzéseket kihívni, egy másik szemlélettel rátekintve, jelen esetben az őszi évszakunkon keresztül.
Nagyon örülök, hogy a gondolataink hidat találtak egymáshoz!
Szép hétvégét kívánok!
Dávid
Kedves Dávid!
Tetszett ez a szemlélet, hiszen az általános az elmúlás, a kesergés a nyár után, pedig az ősz nem a meghalás, hanem a túlélés évszaka, hiszen azért hullajtja le a fa a leveleit, hogy megőrizze önmagát, tavasszal pedig új hajtással díszítse fel a fát. Arról nem is szólva, hogy micsoda színorgia csodálható az őszben. A nap nem éget, lágyan simogat. Beérik a termés. Az ősz a bőség évszaka. Aztán jön a tél, a nyugodt, csendes pihenés, majd az újjászületést hozó tavasz, a nyár pedig olyan, amilyen. Hol túl forró, szinte égető, hol hűvös. Egyébként is megszüntek már a klasszikus évszakok, Pedig a tél hóval volt szép.
Szeretettel: Rita