Kedves barátom, cimborám,
Mondd, igaz, amit hallok felőled,
hogy te sem vagy már a régi,
s tested már kezd rosszalkodni,
de te erről nem akarsz tudomást venni?
Helyette fejed sokáig inkább homokba dugtad,
de a valóság egy idő óta,
mindennél erősebben a felszínre kívánkozik,
és a való helyzet bizony elég kiábrándító.
Tudod, komám, az az igazság,
hogy az új ellenség, az öregség,
már kinézett magának, egy idő óta.
Undorító csápjait felém már kinyújtotta,
s azok testem, mint indák már körül fonják
Attól, hogy mindezt tagadom az
itt is fáj, ott is fáj ténye még fennáll nagyon is,
ha ellenük valami hatásos lépést nem teszek
a problémák még továbbra is itt velem lesznek.
megszűnni nem fognak,
sőt egyre rosszabbak lesznek
Be kell látnom, hogy mostanra eljött az idő,
hogy velük komolyan szembenézzek.
Mindezt a közelmúlt példája is bizonyítja.
Minden kezdődött egy derékfájással,
ami idővel egyre csak erősödött,
Annyira fájt két hónap eltelével,
hogy már csillagokat láttam,
és járni csak bottal tudtam.
Mikor elmentem az orvoshoz,
gyógyszereket adott és kórházba utalt,
öt napi, összesen ötszöri infuzióra
A kezelés megtörtént,
a hatás kezdetben reménykeltő volt,
de aztán három nap múlva a fájdalom
a lábban, derékban újra elkapott,
Időpontot egy ismételt vizsgálatra,
csak egy hónap múlva kaptam.
Most itt állok megfürödve és tanácstalan,
és nem tudom, hogy ezután mit csináljak,
kihez forduljak?
Ismét menjek vissza ehhez az első orvoshoz,
vagy úgyse lenne érdemes,
mert tehetetlen a bajommal szemben,
ez a, azt kell, hogy mondjam, szerencsétlen?
Hogy kérdésemre helyes választ kapjak,
több segítőkész,
jóakaratú embert meghallgattam.
A legjobb, leghitelesebb válasz,
amit kaptam, íme:
Hallgassak csakis a józan észre.
a legjobbat akkor teszem,
ha ezentúl kizárólag a biztosban,
a hitelesben, vagyis a csodákban hiszek,
és a megoldást szintén ebben keresem a bajomra.
Na, kérem, köszönöm, ez már világos beszéd,
hasznos és érthető, ebből elkelne
még több hasonló,
és a világ máris jobbá, élhetőbbé változna!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
3 Responses
Kedves Tonió!
Egy cipőben járunk. Én is utálok öreg lenni, ezért olykor fiatalnak érzem magam, de a test jelez. Most például a térdem. Kórházba kell mennem, gyógyulás céljából. Visszavár a szép, nagy családom, a barátaim a Facebook oldalon és a nyugdíjas klubban egyaránt. Nyitni kell és akkor nem magányos az ember, hiszen nem csak felettünk járt el az idő, nem kell húsz éves szerető, elég egy-két jó barát, aki megért.
Szeretettel: Rita
Valami szép
Már nem fütyülnek utánam a srácok,
már nem nekem szólnak a szerenádok.
Elszálltak az évek, már nem remélek,
hiszen annak is örülök, hogy élek.
Olyan sok osztálytárs elment már végleg,
eltemettünk vele sok szép emléket.
Én még úgy, ahogy, de lám mégis vagyok,
ha nem is jegyeznek már sokan mások.
Vagyok, és ki tudja, hogy mi vár még rám,
talán a drága nap még süthet énrám.
Bizonytalanul áll előttem az út,
ám, de valami szép még nekem is jut.
Kedves Rita !
Köszönöm a válaszul írt szép élíraihangú versed, ami visszhangként felel az én veremre. És valóban keresni kell azokat, ha csak egy ilyen is van, akik megértenek bennünket, így könnybb slviselni a korunkból fakadóan gyakrabban jelentkező egészségügyi problémákat.
íszeretettel
Tonió