Futnék a fénybe

Futnak a fénybe balga rovarok 

Futnak, szállnak egyenesen,

 a reflektor gyilkos fényébe, 

Futnak, hogy megperzselődjenek, 

megégjenek, 

megsüljenek elevenen. 

Rohannak a halálba. 

Valami titkos erő, tán az ösztön,  

hajtja őket vesztükbe. 

Futnék én is, mint rovarok a fénybe, 

Futnék feléd Kedvesem. 

Rohannék, hogy elérjelek, 

hogy hozzád érjek. 

S, mint balga rovarok, 

én is megperzselődnék,  

elégnék tőled, fényedtől, melegedtől, 

de mégis futnék, akkor is, ha tudnám előre, 

hogy ez lesz majd a sorsom. 

De hisz, a rovaroktól eltérően, 

én valóban tudom, 

felfogom, hogy ha futnék, fényed,  

égető lényed felé 

ennek mi lenne az ára és következménye. 

Halálom. 

És mégis, mégha  az ára, halálom is lenne, 

 én akkor is ezt tenném, csak futnék feléd 

de nem is futnék, inkább szállnék, röpülnék, 

hogy minél előbb elérjelek, veled legyek, 

s neked adjam szerelmemet. 

Futnék s elvesznék, de ha tudnám, 

 hogy érte cserébe szerelmedet kapnám,  

ez a kincs nekem mindent megérne,  

mindennél többet jelentene,  

és érte meg is halnék örömmel.  

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.