Délutánba hajlik a novemberi táj,
Elmegyek oda, ahol emlékezni fáj.
Csend lobog mohos kereszteken,
Vadszőlő fut végig kőkerítéseken.
Fejfákon olvashatatlan nevek:
Itt nyugszanak bús tömegek.
Hivalkodva vagy szerényen,
Van ki fiatalon s van ki vénen.
Fák csikorognak szomorúan,
Esti felhők jőnek borulóan.
Szertenézek s suttogást hallok,
De mégse alszom: ébren vagyok.
Figyelek eme lágy hangokra,
Félénken állok és borzongva.
Szívembe hatolnak mondatok,
Simogatnak mint szép dalok.
Feltámadunk!-susognak a levelek,
Feltámadnak!-szólal meg a Szeretet.
Most még sötétség és csend honol,
Sírok között hideg vihar tombol,
De megnyílnak a temetők!
Élni fognak férfiak s nők.
Fénylő seregük győztesen áll,
Mikor nem árthat már Halál!
Könnyeim törlöm, szívem tele,
Hogy életet ad reménység szele!
S betegség, fájdalom nem rombol,
Minden, minden az életbe beomol!
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.
