Varjak a hóban(Érkezik a tél)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben  

siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok, 

fenyegető árnyak a félhomályban, 

éjsötét fekete varjak gubbasztanak, 

fagyosan-fázva. 

Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan, 

búcsút int az alkonyat. 

 

Felettük fenn az égen, 

 sűrű sötét felhők gyűlnek, 

tömöttek, súlyos terhet hordozva,  

feszülnek, belsejük majd kipattan. 

 

Máskor a varjak ilyen tájban még 

fenn a magasban keringenek, szállnak. 

Onnan szemlélik az alattuk elterülő tájat, 

majd egy idő után,  

rekedt csúf kiáltásoktól kísérve, 

 hogy megpihenjenek az ágakon. 

leszállnak.  

 

Időközben a magasban a felhők megnyíltak. 

Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló, 

föld felé tartó játékos, egymást kergető, 

pajkos hópelyhek. 

Egyre erősebben esik, a hó kavarog,  

szinte sistereg, sőt már zuhog, szakad is,  

s lám a táj, máris fehérbe öltözik. 

 

A varjak a hóesés kezdetén kuporogva ülnek az ágakon, 

hang nélkül, némán, de amint a rájuk hulló, 

és rajtuk megtapadó hó, fekete ruhájukból 

hófehér gúnyát varázsol, csőrüket nagyra kitárva, 

hangos, messzire szálló károgással 

üdvözlik a havazást. 

 

Hiába, múlik, repül az idő. 

Minap még langyos szellő járta 

vidáman fütyölve az utcákat. 

Hónak, fagynak még híre hamva sem volt, 

most meg már szakad, és mindent elborít 

gyerekek öröme, az első frissen hullott hó. 

 

És ahogy a varjak rekedt károgással 

úgy én is, de nem károgással, 

hanem élénk, erős, messzire hangzó 

üdvkiáltással köszöntöm jöttödet: 

Légy üdvözölve nálunk, új évszak, 

Kedves havas tél. 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Tartása titkoknak

 Bennrekedt sóhajok súlyos terhe  nyomasztja tétova lelkem.   Néma szám, zár, lakat,  ajtaján súlyos titkoknak.  Ha szólni merészelnék,  szavam szegnék, szám betömnék,  s végezném börtön sötét mélyén,  fejemet hajtva, csupán földre vetett,  maroknyi szalmára.     Ezért aztán mindent meggondolva,  nem szólok,

Teljes bejegyzés »

Varjak a hóban(Érkezik a tél)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben   siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,  fenyegető árnyak a félhomályban,  éjsötét fekete varjak gubbasztanak,  fagyosan-fázva.  Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,  búcsút int az alkonyat.    Felettük fenn az égen,   sűrű sötét felhők

Teljes bejegyzés »

Bárányvers

* Fekete bárány – suttogták Fekete bárány – harsogták Fekete bárány – aláztak Fekete bárány – becsaptak Fekete bárány – elestem Fekete bárány – felkeltem

Teljes bejegyzés »

keserűségarány

– Múltkor kérdezte, hogy gondoltam-e öngyilkosságra… és tényleg! Nem is rossz ötlet. Esetleg tudna javasolni valami biztos módszert, ami fájdalom mentes? Vagy tudna segíteni valami

Teljes bejegyzés »

Izzón

Izzón   Lesz olyan, hogy egy férfi elfelejti hogyan szeretett egy nőt? Amikor már nem érti, mégis izzón szereti őt?   Van olyan, hogy szereti

Teljes bejegyzés »