Izzón
Lesz olyan, hogy egy férfi
elfelejti hogyan szeretett egy nőt?
Amikor már nem érti,
mégis izzón szereti őt?
Van olyan, hogy szereti
csendesen, távolból, sötéten?
A szemeinek fényét felejti,
de álmaiban viszont látja őt?
Lehetséges túllépni rajta,
mást ölelni igazán?
Az illatában elapadva,
szívében elveszve talán?
Létezik egy férfi anélkül,
aki életében először szabaddá tette?
A vágy, a köd elévül,
és szépen elveszíti magát benne?
Lesz olyan, hogy egy férfi
elfelejti, hogyan szereti a nőt?
Amikor a távolságot megérzi
és mégis kívánja őt?
Oczeanus
Author: Czermann Olivér
Költő és író vagyok, aki a klasszikus világ örökségét és a modern ember legbelső kérdéseit próbálja közös nyelvre fordítani. Verseim és prózáim középpontjában a szerelem, az idő, az emlékezés és a hazatalálás állnak. Hiszem, hogy egyetlen tekintet, az alkonyi égbolt vagy egy elcsendesülő liget ugyanannyit elmondhat az emberről, mint a leghosszabb vallomás. Írásaimban ezért a természet képei és a belső érzelmek szinte mindig egymás tükrei. Különösen közel érzem magam az ókori Hellász és Róma szellemiségéhez. A mítoszok, a latin költészet és a történelem nem pusztán visszatérő motívumok nekem, hanem olyan élő hagyományok, amelyek ma is képesek megszólítani az embert. Gyakran keresem azt a pontot, ahol egy mai érzés találkozik egy kétezer éves történettel. Az Oczeanus név számomra a tenger és az alkony találkozását idézi: azt a pillanatot, amikor a nappal csendben átadja helyét az éjszakának. Talán minden írásom erről a határmezsgyéről születik – arról a rövid pillanatról, amikor az emlék még nem múlt el teljesen, de már örökkévalóvá válik. Hiszem, hogy az irodalom nem csupán emlékezés, hanem otthonteremtés is. Minden versemmel és minden történetemmel ugyanazt keresem: azt a néhány sort, amelyben valaki önmagára ismerhet.
3 Responses
Kedves Oczeanus, (kedves Olivér)!
Tetszik a bemutatkozása ! És ez a verse megfogott ! Szépen elolvastam háromszor is – aztán elsírtam magam.
A válaszokat ugyan nem tudom, de tükröt tartott nekem, hol állok – hol tartok én a másik oldalon.
Üdvözlettel : Erzsébet.🙂
Kedves Erzsébet,
Köszönöm megtisztelő sorait.
Mélységesen megérintett, amit írt. Nehéz szavakat találni arra, amikor az ember megtudja, hogy egy verse nemcsak eljutott valakihez, hanem meg is érintette.
Az „Izzón” számomra is egyfajta tükör volt — a múlt, a szeretet és az elengedés határán született.
Ha az írásom az Ön lelkében is visszhangra talált, akkor talán nem volt hiába ez a fájdalmas, de őszinte út.
Kívánom, hogy mindketten megtaláljuk azt a fényt, amely egyszer már megérintette a szívünket.
Üdvözlettel és hálával:
Oczeanus – Olivér
🙂Köszönöm a választ ! Legyen így ! Mindenesetre felfedeztem az írásnak nemcsak az örömét, hanem a tisztító – gyógyító hatását is !