Nem tudom, más író miként és hogyan ír, de nálam elég furcsán mennek a dolgok, ezért gondololtam megosztom veletek, hogyan is írok én. Talán nem ez a megszokott, és lehet, hogy furcsa és nevetséges is, de nem tehetek róla. Olvassátok el, nálam hogyan működik az írás.
Az írás csodája
Úgy gondolom, hogy az írás egy csodás dolog, valamint egy nagyon összetett tevékenység, hiszen rögös és hosszú út áll a szerző előtt, amíg az ötlettől eljut a kész könyvig. Az írók igazi művészlelkek, s a csapongó önbizalmuk és örökös elégedetlenségük talán sokszor az őrületbe kergeti a szerkesztőket.
Komolyan, igazán szeretek írni! Kitalálok egy történetet, és csak úgy szárnyal a képzeletem, peregnek előttem az események, mintha csak filmet néznék. Érzelmi hullámvasúton utazom. Van, amikor szerelmes leszek, majd gyűlölöm a szereplőket, aztán nevetek, sírok, örülök és bánkódom, ráadásul nem tudom olyan gyorsan ütni a billentyűzetet, vagy jegyzetelni a füzetecskémben, mint amilyen gyorsan jönnek a gondolatok. Elképesztően különös dolog ez az írás!
Sokan úgy gondolják, ez a dolog úgy működik, mint a filmeken. Napközben ráérős időmben előveszem a laptopot vagy a kis füzetemet, s leülök a langyos nyári szélben egy patakpartjára és írogatok. Élvezem a nap melegét, amint végig kúszik a karomon, a hajamat lágyan lengeti a szél, – mondjuk az enyémet biztosan nem, hiszen meglehetősen rövid hajam van – miközben hibátlan mondatokat alkotok, amit a klaviatúrán szélsebesen pötyögök, és láss csodás, rövid időn belül meg is születik a nagy mű. Hosszú ideig, én is így gondoltam ezt! Mert naivan azt hittem, az én agyam is úgy van bekötve, mint más normális emberé. Óriásit tévedtem! Elmondom, hogyan működik nálam ez a dolog.
Amikor semmittevős időm van (elég ritka az ilyen), napközben előveszem a gépemet, megnyitom az éppen készülő írásomat, többször elolvasom, bámulom, csikorognak a fogaskerekek az agyamban és halványlila gőzöm sincs, hogyan kéne folytatni a történetet. Egy épkézláb mondat nem jut az eszembe, majd sikeresen fel is húzom magam, ugyanis hétvége van, egyedül vagyok a kis lakásomban nem zavar senki, és még sem jutok ötről a hatra. Mérgesen összezárom a laptopomat, a helyére teszem, és hozzálátok a házimunkához, remélve, ha kicsit elterelem figyelmemet az írásról, akkor majd jön az ihlet. Igen ám, csak hogy az inspiráló gondolatok gondosan elkerülik szürkeállományom útvesztőjét, és úgy érzem, hogy egy ragacsos massza van az agyam helyén. Egyre dühösebben végzem az otthoni dolgaimat, mert hát mégsem megy ki a fejemből, hogy folytatnom kellene a sztorimat, elküldeni a szerkesztőmnek, lássa már, hogy nem lopom a napot, dolgozom ám rendesen a készülő kéziratomon. Mire beesteledett, tisztára suvickoltam a lakást, kimostam a szennyest (vagyis a mosógép), főztem finomságokat, elmosogattam és egészében véve mindent is csináltam az íráson kívül.
Amikor már kidőltem a fáradságtól, és lefekszem aludni, különös álom jelenik meg a szemem előtt: egy volt kolléganőmmel röhögve keringőzöm egy fékevesztett buliban, és éppen megbotlunk és elesünk a padlón, akkor hirtelen felébredek! S nem ám, hogy odahúzódok életem párjának tisztességben összeaszott testéhez, ó nem! Az agyamban összekuszálódott huzalok, szikrát vetnek, épp hogy glóriát nem vonnak a fejem felé, s úgy világítok belülről, mint Rockefeller Centerben karácsonykor a hatalmas fenyőfa. Különböző szituációk, párbeszédek, gondolatok és leírások pattognak a fejemben.
Ezért, óvatosan lecsusszanok az ágyról, ügyelve, hogy a drágám ne ébredjen fel, kiosonok a hálóból a nappaliba, ezt követően gyorsan megkeresem a gépem, és bekapcsolom. Igen ám! Azonban a technika nem igen akar engedelmeskedni, mert éppen frissíteni fog a laptop, ami ugye tudjuk, az azért eltarthat jó pár percig! Akkor gyorsan papír, és toll után kutatok, mert hát tudniillik egy bizonyos kor után, ezek a szikrázó gondolatok, csak úgy, önálló életet kezdenek el élni, és tovasuhannak az ember lányának elméjéből! Mikor már az idegrángás elővesz, mivel az allergiától folyik a szememből és az orromból a víz, ráadásul folyamatosan tüsszögök, és sehol nem találok hajnal 3 órakor papírt, továbbá tollat, tetejébe félhangosan mormolom, hogy mit is fogok leírni, no, akkor a laptopom is megembereli magát! Ezután a kis közjáték után veszettül gépelni kezdek, hogy a még megmarad, eltévedt gondolataimat előhívjam az agytekervényeim labirintusából.
Mikor rápillantok az órára: Ó, jajjajajajj….. ne már!! Fél 6! Remek! Kelni kell! Ja, hogy már felvagyok?! Király, akkor odateszek egy kávét, hogy életben maradjak, és ne csak én, hanem a környezetemben élők is! Kezdődhet a munka!
Kérem szépen, így írok én, Julia Greshwood!
Author: Julia Greshwood
Ki is vagyok én? Három csodás gyermekkel megáldott édesanya, feleség és egy hétköznapi életet élő dolgozó nő. Fazekas Klárának hívnak és egy borsodi kisvárosból, Szendrőből származom. Soha nem készültem írónak, és meglehetősen későn kaptam meg az égiektől ezt a tálentumot. Úgy gondolom, az írás csodás dolog, hiszen feltölt, kikapcsol, terápia, mert minden gondolat, amit papírra vet az ember felszabadítja a benne lévő feszültséget és nem utolsó sorban az író örömet szerez olvasóinak. Julia Greshwood írói álnéven, Halász Emese írónő Írómentor Programja indított el az írói pályán, és én leginkább a romantikában vagyok otthon, de egy kis szarkazmus sem áll tőlem távol. 2023-ban a Hazaértem, 2024-ben a Prága ajándéka című könyvem jelent meg szerzői kiadásban, ami a honlapomon elérhető és megvásárolható. A Feelings antológiában (az Írómentor Program gondozásában jelent meg) és a Kortárs Művészeti Magazin Lélekharang ebook-ban jelent novellám, és most már az Irodalmi Rádió karácsonyi antológiájában is. Megtisztelő számomra, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek.