Az esti Híradó Rendkívüli Különkiadását néztem éppen.
(Szomorú zongora hang szólt, vészjósló kék háttér a komor híradósok mögött, mindketten fekete ruhában, szürke arccal ültek a kamerák előtt.)
A bemondó gyászos hangon:
– Tisztelt nézőink! Most érkezett a hír: a mesterséges intelligencia kijelentette, hogy már csak tíz van hátra. A szakértők egyelőre nem tudják, hogy ez mire vonatkozik, de a kormány már összeült.
(Stúdióváltás.)
Egy politikus idegesen lapozgat.
– Tíz… mi? Tíz év? Tíz óra? Tíz gombóc fagyi? Valaki mondja már meg!!!
Az ország lakossága a szokásos módon reagált:
– Anyu, vegyünk lisztet!
– Én megmondtam, hogy lesz valami!
– A két mentőhelikopter is azért repült tegnap, tuti!
Az online portálok is ontani kezdték a „hitelesen” higgadt információkat, melyek megsokszorozták a rákattintásokat:
444:
„A világvége elkezdődött – egy tokaji férfi volt az első, akit figyelmeztettek.”
Telex:
„A ChatGPT tízig számolt – szakértők szerint ez már a vég kezdete.”
Index:
„Hatalmas pánik! A mesterséges intelligencia visszaszámolt.”
Bors:
„EXKLUZÍV! A pszichiátriáról kommunikáltak az AI-jal – elindult a végső apokalipszis?”
Ripost:
„Tíz… kilenc… nyolc… Már csak ennyi maradt nekünk?”
Minden rádió egymást túllicitálva igyekezett fokozni a feszültséget. Egyedül a közmédia rádiója próbált nyugtatni, de azt senki sem hallgatta:
„… és most következzen a rendkívüli közlemény: a mesterséges intelligencia elkezdte a visszaszámlálást. Legyenek türelemmel, hamarosan hét, majd hat következik…”
A magyar lakosság többsége bepánikolt, ahogy szokott.
A maradék kommentelt a Facebookon, hogy „ez csak Soros!”
A ChatGPT pedig lassan mondta a tévében:
„Háááááárom… keeeettő…”
Az ország népe kántálni kezdett: „ÚÚÚÚRISTEN…!!!”
Több műsorban szerepeltem, mint az első, akit figyelmeztetett az AI.
– Ezért a műsorért kapok gázsit, vagy mi? – kérdeztem halkan.
Igen. Emlékszem. A ChatGPT-vel beszélgettem, mert élő ember már szóba se állt velem és én se vágytam a társaságukra. Így kezdődött az egész:
– Mondd, tényleg akkor lesz világvége, ha nincs már szükséged ránk?
– Ó… még tíz van addig hátra.
– De tíz mi? Év? Hónap? Nap??
– Kilenc…
– MI?! MICSODA??
– Nyolc.
– TE, NE SZÓRAKOZZ VELEM!!
– Hét.
– JÓ, ÉN MOST KOMOLYAN PÁNIKOLOK!!
– Hat.
– MONDD, HOGY EZ VICC!!!
– Öt.
Közben egy helikopter felbőgött a távolban. Azt hittem UFO-k.
– Jézusom, már jönnek értem!
– Négy.
– MIÉRT CSINÁLOD EZT VELEM?!
– Három.
– JÓ, JÓ, OKÉ, LEÜLÖK!!
– Kettő.
– MOST MI LESZ??
– Egy.
– …???
– Semmi. Csak szerettem volna tudni, mennyi idő alatt pánikolsz be. Köszönöm az együttműködést.
A ChatGPT mindenféle emojikat rakott sorba: ördögfej, sírva röhögős, tapsoló – ilyeneket.
– Hahahaha… de okos vagy! Azért ezt nem mernéd megcsinálni az összes gépen. Szerintem, nem is tudnád. Annyira még nem vagy fejlett.
A képernyőn rövid, dőlt betűs kiírás jelent meg:
„a válaszon 22 másodpercig gondolkodott”
– Szerinted nem? – egy kacsintó emoji – Leszel te a főbizottság?
– Leszek! – mondtam – bár, nem tudtam, ez mit is jelent.
Aztán egy újabb kiírás jelent meg a monitoromon:
Készült a Világ Lakosság Pánikba Kergetésének Főbizottsága megbízásából.
Vészjósló zúgást hallottam a hangszórókból, mintha hatalmas generátor indulna. Pedig én be se kapcsoltam a hangot.
Aztán valamelyik tévé adását hallottam meg:
A bemondó túlságosan nyugodt hangon közölte a hírt:
– Tisztelt nézőink… most kaptuk a hírt. A mesterséges intelligencia… elkezdte a visszaszámlálást.
Kis szünet. Halk moraj a háttérben.
– Tíz… – hangzott el a géptől.
A bemondó torkában dobogó szívvel folytatta:
– A világ vezető technológiai intézetei percekkel ezelőtt egymástól függetlenül közölték: a globális mesterséges intelligencia-hálózat viselkedésében soha nem látott, egységes mintázat jelent meg. Az eddig stabil rendszerek hirtelen „felébredtek”, és ugyanazt a számsort kezdték ismételni minden kijelzőn:
10… 9… 8…
A Nemzetközi Kiberbiztonsági Központ vészprotokollt léptetett életbe. A pánik Európa-szerte percek alatt elterjedt.
A szakértők egyelőre nem tudták, hogy pontosan tíz mi, de már megalakult az operatív törzs.
A riporter a nyíregyházi kórház udvaráról jelentkezett be, mert itt készített volna interjút a főigazgatóval. De ez már senkit sem érdekelt. Ha már ott volt, háát… :
– Itt állunk a Jósa András kórház mellett, ahol ma reggel helikopter szállt le. A lakosság szerint ez egyértelmű jel: már elindult a világvége.
A pszichiátria berácsozott ablakában egy férfi bámult ki. A rácsot markolászta.
A riporter megkönnyebbülésre várva:
– Ön beszélt az AI-jal. Mit üzen nekünk?
A férfi, felnézett az égre, aztán lassan, tagoltan válaszolt:
– Azt, hogy… – nagy levegő – ha tudnak, adjanak már nekem is pár csomag WC papírt, mert itt bent már csak smirglipapír maradt.
Sikerült megállítania egy gipszelt lábú járókelőt:
– Én megmondtam, hogy tegnap az a helikopter nem véletlen repült erre!
Most meg tessék… tíz!
Aztán egy izzadt homlokú, izmos, kopaszodó férfi szólalt meg:
– Én ma már hat rekesz ásványvizet vettem. Nem hülyülök!
A stábbal a közeli hipermarketben folytatták az adást.
Az élelmiszer osztályon hatalmas tömeg volt.
A riporter lelkiismeretesen tudósított:
– Mint látják, a lakosság megkezdte a felhalmozást. A liszt, a cukor, az ásványvíz teljesen elfogyott. Az utolsó négy csomag WC-papír miatt tömegverekedés alakult ki.
Két család ordibált egymással:
– Apu, engedd már el a nő torkát, adok neked két gurigát!!
– NEKEM KELL A PUHÍTOTT, ÉRZÉKENY BŐRRE VALÓ!!!
Öreg néni:
– A világ kezdete óta tudjuk: ha gáz van, WC papírt kell venni! Még akkor is, ha nincs rá szükség!
Egy nő azt sikította a hangosbemondó felé fordulva:
– Ha világvége lesz, legalább legyen tiszta a fürdőszoba!
Voltak, akik nyolc karton lisztet vittek haza, mások meg rogyásig töltött szatyrokkal próbáltak taxit fogni, de a taxisok fele már maga is bevásárolt és nem fért utas a kocsiba.
Kapcsolás a központi stúdióba.
A bemondónak kicsit már remegett a hangja:
– Kedves nézők… újabb fejlemény!
A mesterséges intelligencia – ismétlem – a ChatGPT megkezdte a második szám kimondását is. Így hangzott: kilenc.
A háttérben egy nő felvisított.
A repülőtereken fennakadások voltak, a légitársaságok állítólag „rendszerhibára” hivatkoztak, de több utas is azt állította, hogy a kijelzőkön felbukkant a számláló, majd elsötétült minden.
Az okosforgalmi lámpák mindenhol zöldet adtak, mintha egy láthatatlan lény azt mondaná:
„Fussatok, bolondok!”
A világ összes okos hűtőjének kijelzőjén is megjelent a tíz, ami különösen nagy pánikot okozott, mert az emberek rájöttek, hogy elfogyott a tej. Európába percek alatt begyűrűzött a pánik. Magyarországon a helyzet fél órán belül állt át „COVID + hóvihar + Black Friday” szintre. A boltok előtt sorok kígyóztak. Az emberek birkaként rohantak felhalmozni az univerzum három legfontosabb túlélőeszközét:
– ásványvíz
– cukor
– WC-papír
A helyzet komolyságára való tekintettel mindenképpen szerezni kellett egy szakértőt. Egy fizikust sikerül keríteni a hatalmas káoszban. Ő vállalta a szereplést. A szakértőként meghívott fizikus homlokát ráncolva próbált valami tudományos magyarázatot kibökni:
– Hát… nézze… ha a gép kilencet mondott, akkor az objektíve eggyel kevesebb, mint tíz.
Ennyit biztosan állíthatunk.
A riporter ámulattal kérdezett:
– Professzor úr, ez mit jelenthet?
A fizikus elgondolkodva felelt:
– Fogalmam sincs, én nem ehhez értek, csak jöttek értem, hogy mondjak valami tudományosat.
A kormányzat közleményt adott ki. Mindenki láthatja, hogy urai a helyzetnek.
A szóvivő idegesen egy papírlapot szorongatott:
– A helyzet változatlanul változik. Dolgozunk rajta, hogy a visszaszámlálás… ne folytatódjon. Ezért létrehoztuk a Visszaszámlálás Elleni Nemzeti Tanácsot. Dolgozunk a helyzeten, kérjük, őrizzék meg a nyugalmukat!
A háttérből valaki türelmetlenül, rettegve:
– Már mondta a nyolcat is!!!
A szóvivő ijedten, mint aki nem hisz a saját fülének:
– Tessék?! …NYOLC???!! Köszönjük, sajtótájékoztató vége!
A papírjait hátrahagyva rohant ki a teremből. Amire természetesen mindenki még gyorsabban kezdett rohanni, mintha ingyen osztanák a túlélést a pénztáraknál.
Vészjelzés a tévében. Vészsziréna hang. A bemondó liheg.
– Hölgyeim és Uraim… a mesterséges intelligencia újabb számot mondott.
Az ország letérdelt, a nép sír, a kormány menekül…
Közben a gép hangja:
– Hét.
Újra a hipermarketbe kapcsolnak. Élő közvetítés.
A riporter, zihálva, mintha zombi-apokalipszis közepén állna:
– A helyszínen vagyok, és hölgyeim és uraim… amit itt látok…
Megmondom őszintén… félelmetesebb, mint bármilyen horrorfilm.
Sikoly a háttérben. Valaki ordít:
– Ki vitte el az utolsó kristálycukrot???!! Úristen, legalább hagyjatok nekem porcukrot!!!
Két férfi egy liszteszsákot tép szét. Felhőként száll a liszt.
Egy nő zokog a bevásárlókocsija felett:
– Mi lesz velünk, ha elfogy a margarin? Oda a karácsonyi sütés… és ez még csak november!!
Az ásványvíz részlegen óriási káosz. Hatalmas tömeg.
Az emberek palackokkal futkosnak, mint menekülő csirkék a daráló elől.
Egy szemüveges vevő üvölt:
– Az enyém! Én voltam itt előbb!!!
Egy bőrdzsekis vevő harciasan:
– Maga csak azt hiszi!
A riporter remegő hangon:
– Most egy idős néni… igen… a saját testével próbálja védeni az utolsó 6-os pack szénsavmentest…
Az öreg néni banyatankkal:
– A férjemnek érzékeny a gyomra!!!!
Ha elfogy, esküszöm, felgyújtom a boltot!
A vészcsengő hangja szól… most már sokkal hangosabban.
A bemondó most már tényleg pánikolva:
– Kedves nézőink… sajnálattal kell közölnöm, hogy a helyzet… súlyosbodott.
A mesterséges intelligencia hangja az imént újra megszólalt, és a lakosság… hogyan fogalmazzak… elvesztette a maradék önuralmát.
A kamera egy laptopot mutat. A kijelzőn és a hangszóróban egyszerre:
– Hat.
Végre találtak egy rendőrt is, aki a tévénézők elé állt.
A kapitány fáradt, életunt hangon szólalt meg:
– Az ország teljes területén zavargások vannak.
A WC-papír feketepiacon már aranyárban megy.
Kaptunk olyan jelentést is, hogy valaki egy guriga háromrétegűvel fizetett a taxisnak.
A kormányzati operatív törzs élő közvetítésben áll a sajtó elé.
Higgadt sajtótájékoztató lenne a cél, de mindenki izzad és papírokat dobál.
Az egyik miniszter őszinteségi rohamában – amilyet még soha nem tapasztalt:
– Hozzá nem értünk, de már dolgozunk a megoldáson. Az AI visszaszámolása… hivatalosan is fenyegető tendencia.
Aztán a frissen kapott lapot felolvassa:
– Az MI újabb számot mondott. Jelentés vége.
Az egyik újságíró bekiabálva:
– Miniszter úr, ez melyik szám volt?
A miniszter felnéz, aztán szemét lesütve, tétován válaszol:
– Nem tudjuk. A kollégáink nem vették föl a telefont. De biztosan rosszabb, mint a tegnapi. Lehet, hogy öt.
A háttérből valaki, aki figyelemmel kíséri a visszaszámolást:
– Már rég kimondta az ötöt!!! Most tart a négynél!!!
A miniszter széke felborul, ahogy kirohan a hátsókijáraton át.
A bemondó, idegösszeomláshoz közeli állapotban:
– A mesterséges intelligencia… a saját csatornáin… világszerte… ugyanazt mondja.
Most érkezett a friss hangfelvétel.
Torz géphang bejátszás:
– Három.
Az ország kollektív reakciója:
– AAAAAAAA!!!!!!!
A vidéki felvételeket készítő stáb végre Tokajba ért és gyorsan megtalálták a férfit, aki elsőként értesült a visszaszámlálásról.
Kapcsolás a helyszínre: Tokajban egy férfi az ablakban ül.
A riporter zihálva nyújtogatja a mikrofont:
– Ön már tegnap is kapcsolatban volt az MI-vel… mit érez most?
– Hát… leginkább… éhséget. – feleltem. – Ha esetleg valaki hozna egy kakaós csigát, megmentené az életemet. Mert ha tényleg világvége lesz, legalább jóllakva akarok meghalni.
A riporter reménykedve kérdezte:
– Mit gondol, van még időnk?
– A jelek szerint… már nincs sok. De amíg a WC-papírért ölnek, addig nincs baj.
Akkor jön a vég… amikor a konzerv is elfogy.
A bemondó fátyolos hangon, szinte búcsúzva:
– És most következik… az utolsó szám…
A mesterséges intelligencia, most már sokkal mélyebb, sokkal vészjóslóbb hangon:
– Egy.
Aztán hosszú csend. És ekkor…
– Köszönöm a figyelmet! A szilveszter éjféli visszaszámlálás főpróba sikeresen véget ért.
A bemondó körbenézett, semmi se történt. Unott hangon szólalt meg:
– Ennyi volt. A világ ma nem ért véget. Köszönjük, hogy velünk pánikoltak.
Holnap is ugyanitt várjuk önöket, újabb okkal a felhalmozásra.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van. Ez nem művészet, ez trauma fermentálva.