A madarak és fák napját ünnepelték ezen a csodás májusi szombaton, amikor Huszár Tímea éppen a születésnapját ünnepelte. A kert csendes volt, a madarak vidáman csiripeltek, míg ő gondosan gyomlálta és szépítette a nemrégiben vásárolt kis tanyát. Volt bőven munka az elhanyagolt, omladozó vidéki házon, kívül és belül egyaránt, de nem bánta. Legalább kedve szerint formálhatta olyanra, amilyennek megálmodta a legelső napon.
A tönkrement házassága után otthagyta a nyüzsgő városi létet, hogy kislányával, Hannával végre biztonságban és gondtalanul élhessen. A vidéki levegő, a barátságos, segítőkész emberek új színt hoztak az életükbe. Míg kezdetben aggódott a változások miatt, most elégedetten mosolygott a rengeteg feladat láttán. Pont erre vágyott, erre volt szüksége.
Hanna megszerette az új iskolát, lettek barátai és egy olyan közösség tagjává vált, ahol rendszeresen táncolhatott és felléphetett a néptáncosakkal.
Tímea a helyi óvodában dolgozott pedagógiai asszisztensként, ami nem csak boldogságot jelentett, de biztos megélhetést is számukra. S ez volt a legfontosabb miután férje egyik napról a másikra bejelentette, hogy válni akar. Nem volt túl rózsás a házassága, mert sok mindenben különböztek egymástól, de azt nem hitte volna, hogy ez lesz a vége.
Kislányát nem viselte meg a válás, sőt úgy tűnt, meg is könnyebbült egy kicsit. Így megszűntek a mindennapos veszekedések, az örökös feszültség odahaza.
Míg ő a kertben serényen dolgozott, addig Hanna éppen születésnapi meglepetést készített. Még nem tudta biztosan, hogy süteményt vagy tortát kap-e, de az illata máris csalogató volt. Büszke édesanyaként kihúzta magát, mert bizony nem akárkinek volt ilyen talpraesett lánya. Éppen végzett a gyomlálással, amikor Hanna sebbel-lobbal kirohant a házból. Első gondolata az volt, hogy valami baj történhetett.
— Anya! Gyere, kérlek! Valaki keres – mondta váratlanul.
— Ugyan, ki keresne ilyenkor? – kérdezte csodálkozva.
— Egy férfi útbaigazítást kér – válaszolta Hanna. — Én nem tudok neki válaszolni – mondta tétován.
— Jó, jó, máris jövök! – sóhajtott mélyeket a nő, majd lehúzta a kesztyűt a kezéről és elindult a kapu felé. A bejárat sűrű növényzettel volt borítva, éppen hogy elfért ott egy-egy parkoló autó. A hatalmas tujáktól és sövényektől nem látott sokat, csak egy fehér kisbusz hátulját.
— Elnézést, hogy megzavartam a munkájában! – szólt egy férfihang a jármű mögül. — A kislánya mondta, hogy éppen kertészkedik.
— Semmi baj, miben segíthetek? – kérdezte látatlanul a hang tulajdonosát.
— Bocsásson meg, éppen a térképet bámulom! – szabadkozott. — A Kovács tanyára mennék. Megbeszélt találkozóm van, de úgy tűnik a GPS rossz irányba vezetett.
— Gyakran megesik – mosolyodott el Tímea. — A mi tanyánkat sem jelzi a műhold – közölte a férfival, amikor megkerülve a gépkocsit hirtelen szembe találta magát egykori vőlegényével, Richárddal. — Nahát, micsoda véletlen!
— Timi! Hogy kerülsz ide? – csodálkozott a férfi. — Azt hittem Budapesten élsz…
— Úgy volt, de egy féléve elköltöztünk a lányommal – válaszolta a nő. — Mit keresel te itt?
— Egy hónapja ajánlatot tettem a Kovács tanyára, akkor még külföldön éltem – magyarázta Ricsi. — Végleg le szeretnék telepedni.
— S mi lett az álmaiddal, hogy te csak külföldön tudod elképzelni a jövőt? – kíváncsiskodott némi szemrehányással.
— Azóta sok minden történt – hajtotta le a fejét szomorúan. — Már a nyugat sem nyújt olyan biztonságot, mint régen.
— Gondolom, a családoddal érkezel – jegyezte meg Timi.
— Nincs családom, csak én vagyok és a kutyám, Missy – válaszolta. — A férjed hol van?
— Elváltunk. Keresett egy fiatalabb nőt – tájékoztatta Tímea.
— Nos, úgy tűnik egyikünk sem választott jól – jegyezte meg Richárd. — Segítenél eljutni a Kovács tanyára? Még sosem jártam ott, csak webkamerán láttam.
— Persze, de előtte szólok Hannának – bólintott a nő, s elindult be a házba.
— Kicsim! El kell mennem egy órácskára, jövök nemsoká – szólt oda a kamaszlánynak.
— Mi baj, csak nem történt valami? – kérdezte furcsállóan. — Olyan különös képet vágsz.
— A férfi, aki útbaigazítást kért – dadogta zavartan. — Ismerem őt.
— Hm, értem – válaszolta sejtelmes mosollyal. — Biztos, sokat jelentett.
— Ezt honnan veszed? – pirult el zavarában az anyja.
— Ha látnád magad, nem kérdeznél ilyet – ironizált, miközben gondosan elkészítette a tortához való krémet.
— Légy szíves, ne cikizd anyádat! Van így is elég bajom…
— Bocsánat! – kért elnézés Hanna. — Hívd meg délutánra, ünnepelhetne velünk!
— Ugyan, van jobb dolga is – legyintett Tímea, még a gondolatot is elvetve. — Egy óra nem több és jövök – közölte.
— Rendben! – bólintott a lány megszeppenve, hiszen még sosem látta ilyen különösnek az édesanyját.
Amikor az autóhoz ért, Richárd mereven bambult maga elé. Nem lehetett leolvasni róla, éppen mire gondol, de talán ő is elmerült egy kicsit a múltban. Nem sokat változott az eltelt tizenöt év alatt, ugyanolyan jóképű volt, mint régen – állapította meg magában.
— Köszönöm, hogy eljössz velem! – hálálkodott a férfi. — Meg sem érdemlem a segítségedet azok után, amit tettem.
— Bárkinek segítenék, aki kéri. Te mért lennél kivétel? – kérdezte a nő.
— Mert a sikert választottam helyetted – bökte ki a fájdalmas igazságot. — Ha nem így teszek, az a kislány most az én lányom lenne.
— Az igazság az, hogy mindketten fontos döntést hoztunk akkor – jegyezte meg Tímea. — Te a pályádat választottad, én a lányomat.
— Ezt, hogy érted? – nézett rá meglepetten.
— Miután elmentél, néhány héttel később megtudtam, hogy állapotos vagyok – mesélte el a nő, s ekkor Richárd tekintete hirtelen elhomályosult.
— Ez azt jelenti, amire gondolok? Hanna valóban az én lányom? – kérdezte felderült arccal.
— Igen, ő mindig is a te lányod volt – ismerte el. — Többek között ezért hagyott el a férjem, mert neki nem szülhettem másik gyereket.
Ebben a pillanatban Richárd számára minden világossá vált. Nem véletlenül érezte már évek óta, hogy itthon a helye, hiszen tudta nélkül egy egész család várt rá.
— Megkereshettél volna – nézett rá fájdalmas pillantásokkal. — Fogalmad sincs mennyire hiányoztál.
— Törtem volna össze az álmaidat, amikor olyan nagy nehézségek árán jutottál ki? – kérdezte a nő. — Sosem tettem volna ilyet. Eszemben sem volt egy gyerekkel magamhoz láncolni téged.
— Pedig meg kellett volna tenned! Egy zsákutca volt az egész kinti pályafutásom. A végére már önmagamat is elvesztettem – mondta a férfi, majd beindította a kisbusz motorját. — Kérlek, kösd be magad! Indulunk!
— A Kovács tanyára csak egy földút vezet. Úgy három kilométerre van innen – magyarázta Timi. — Később szükséged lesz egy terepjáróra, mert ha esik, oda másképp nem jutsz be.
— Majd csináltatunk utat és nem lesz többé akadály – felelte Ricsi.
— Csináltatunk? – csodálkozott a nő. — Ezt, hogy érted?
— Csak nem gondolod, hogy ezek után csak úgy elengedlek? – válaszolta huncut csillogással a szemében.
— Pedig kénytelen leszel. A lányomnak és nekem megvan a saját életünk, nem boríthatsz fel mindent, mert hirtelen felbukkantál – felelte magabiztosan. — Vedd csak meg a tanyát és meglátjuk, mi lesz!
— Megértettem – bólintott a férfi. — Azért egy kicsit jobban is biztathatnál…
— Fordulj légy szíves jobbra! – mutatta az irányt Timi.
— Látom, tántoríthatatlan vagy.
— Nem tudom, mit vársz tőlem, de az az egy biztos, hogy már nem vagyok az a kislány, akit elhagytál. Ha akarsz engem, ha akarsz minket, újra meg kell ismernünk egymást – szögezte le a nő.
— Világos beszéd. Ígérem, mindent megteszek azért, hogy újra kiérdemeljem a szerelmedet és a lányom bizalmát – fogadta meg a férfi, miközben óvatosan befordult a Kovács tanya udvarára.
— Hannának még nem kell tudnia! Nem akarom, hogy csalódjon – szabott feltételt a nő. — Már van egy apja, fogalmam sincs, mihez kezdene egy másikkal…
— Ezt bízzuk a sorsra és az időre! – javasolta a férfi. — Gyere! Nézzük meg együtt a házat! – nyúlt bátortalanul a nő keze után, aki bár habozott egy kicsit, de végül megfogta Richárd kezét.
Author: Katalina S. Miller
A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.
2 Responses
Nagyon kedves és szép romantikus történet volt.
Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszett!