Újrakezdés

A madarak és fák napját ünnepelték ezen a csodás májusi szombaton, amikor Huszár Tímea éppen a születésnapját ünnepelte. A kert csendes volt, a madarak vidáman csiripeltek, míg ő gondosan gyomlálta és szépítette a nemrégiben vásárolt kis tanyát. Volt bőven munka az elhanyagolt, omladozó vidéki házon, kívül és belül egyaránt, de nem bánta. Legalább kedve szerint formálhatta olyanra, amilyennek megálmodta a legelső napon.

A tönkrement házassága után otthagyta a nyüzsgő városi létet, hogy kislányával, Hannával végre biztonságban és gondtalanul élhessen. A vidéki levegő, a barátságos, segítőkész emberek új színt hoztak az életükbe. Míg kezdetben aggódott a változások miatt, most elégedetten mosolygott a rengeteg feladat láttán. Pont erre vágyott, erre volt szüksége.

Hanna megszerette az új iskolát, lettek barátai és egy olyan közösség tagjává vált, ahol rendszeresen táncolhatott és felléphetett a néptáncosakkal.

Tímea a helyi óvodában dolgozott pedagógiai asszisztensként, ami nem csak boldogságot jelentett, de biztos megélhetést is számukra. S ez volt a legfontosabb miután férje egyik napról a másikra bejelentette, hogy válni akar. Nem volt túl rózsás a házassága, mert sok mindenben különböztek egymástól, de azt nem hitte volna, hogy ez lesz a vége.

Kislányát nem viselte meg a válás, sőt úgy tűnt, meg is könnyebbült egy kicsit. Így megszűntek a mindennapos veszekedések, az örökös feszültség odahaza.

Míg ő a kertben serényen dolgozott, addig Hanna éppen születésnapi meglepetést készített. Még nem tudta biztosan, hogy süteményt vagy tortát kap-e, de az illata máris csalogató volt. Büszke édesanyaként kihúzta magát, mert bizony nem akárkinek volt ilyen talpraesett lánya. Éppen végzett a gyomlálással, amikor Hanna sebbel-lobbal kirohant a házból. Első gondolata az volt, hogy valami baj történhetett.

— Anya! Gyere, kérlek! Valaki keres – mondta váratlanul.

— Ugyan, ki keresne ilyenkor? – kérdezte csodálkozva.

— Egy férfi útbaigazítást kér – válaszolta Hanna. — Én nem tudok neki válaszolni – mondta tétován.

— Jó, jó, máris jövök! – sóhajtott mélyeket a nő, majd lehúzta a kesztyűt a kezéről és elindult a kapu felé. A bejárat sűrű növényzettel volt borítva, éppen hogy elfért ott egy-egy parkoló autó. A hatalmas tujáktól és sövényektől nem látott sokat, csak egy fehér kisbusz hátulját.

— Elnézést, hogy megzavartam a munkájában! – szólt egy férfihang a jármű mögül. — A kislánya mondta, hogy éppen kertészkedik.

— Semmi baj, miben segíthetek? – kérdezte látatlanul a hang tulajdonosát.

— Bocsásson meg, éppen a térképet bámulom! – szabadkozott. — A Kovács tanyára mennék. Megbeszélt találkozóm van, de úgy tűnik a GPS rossz irányba vezetett.

— Gyakran megesik – mosolyodott el Tímea. — A mi tanyánkat sem jelzi a műhold – közölte a férfival, amikor megkerülve a gépkocsit hirtelen szembe találta magát egykori vőlegényével, Richárddal. — Nahát, micsoda véletlen!

— Timi! Hogy kerülsz ide? – csodálkozott a férfi. — Azt hittem Budapesten élsz…

— Úgy volt, de egy féléve elköltöztünk a lányommal – válaszolta a nő. — Mit keresel te itt?

— Egy hónapja ajánlatot tettem a Kovács tanyára, akkor még külföldön éltem – magyarázta Ricsi. — Végleg le szeretnék telepedni.

— S mi lett az álmaiddal, hogy te csak külföldön tudod elképzelni a jövőt? – kíváncsiskodott némi szemrehányással.

— Azóta sok minden történt – hajtotta le a fejét szomorúan. — Már a nyugat sem nyújt olyan biztonságot, mint régen.

— Gondolom, a családoddal érkezel – jegyezte meg Timi.

— Nincs családom, csak én vagyok és a kutyám, Missy – válaszolta. — A férjed hol van?

— Elváltunk. Keresett egy fiatalabb nőt – tájékoztatta Tímea.

— Nos, úgy tűnik egyikünk sem választott jól – jegyezte meg Richárd. — Segítenél eljutni a Kovács tanyára? Még sosem jártam ott, csak webkamerán láttam.

— Persze, de előtte szólok Hannának – bólintott a nő, s elindult be a házba.

— Kicsim! El kell mennem egy órácskára, jövök nemsoká – szólt oda a kamaszlánynak.

— Mi baj, csak nem történt valami? – kérdezte furcsállóan. — Olyan különös képet vágsz.

— A férfi, aki útbaigazítást kért – dadogta zavartan. — Ismerem őt.

— Hm, értem – válaszolta sejtelmes mosollyal. — Biztos, sokat jelentett.

— Ezt honnan veszed? – pirult el zavarában az anyja.

— Ha látnád magad, nem kérdeznél ilyet – ironizált, miközben gondosan elkészítette a tortához való krémet.

— Légy szíves, ne cikizd anyádat! Van így is elég bajom…

— Bocsánat! – kért elnézés Hanna. — Hívd meg délutánra, ünnepelhetne velünk!

— Ugyan, van jobb dolga is – legyintett Tímea, még a gondolatot is elvetve. — Egy óra nem több és jövök – közölte.

— Rendben! – bólintott a lány megszeppenve, hiszen még sosem látta ilyen különösnek az édesanyját.

Amikor az autóhoz ért, Richárd mereven bambult maga elé. Nem lehetett leolvasni róla, éppen mire gondol, de talán ő is elmerült egy kicsit a múltban. Nem sokat változott az eltelt tizenöt év alatt, ugyanolyan jóképű volt, mint régen – állapította meg magában.

— Köszönöm, hogy eljössz velem! – hálálkodott a férfi. — Meg sem érdemlem a segítségedet azok után, amit tettem.

— Bárkinek segítenék, aki kéri. Te mért lennél kivétel? – kérdezte a nő.

— Mert a sikert választottam helyetted – bökte ki a fájdalmas igazságot. — Ha nem így teszek, az a kislány most az én lányom lenne.

— Az igazság az, hogy mindketten fontos döntést hoztunk akkor – jegyezte meg Tímea. — Te a pályádat választottad, én a lányomat.

— Ezt, hogy érted? – nézett rá meglepetten.

— Miután elmentél, néhány héttel később megtudtam, hogy állapotos vagyok – mesélte el a nő, s ekkor Richárd tekintete hirtelen elhomályosult.

— Ez azt jelenti, amire gondolok? Hanna valóban az én lányom? – kérdezte felderült arccal.

— Igen, ő mindig is a te lányod volt – ismerte el. — Többek között ezért hagyott el a férjem, mert neki nem szülhettem másik gyereket.

Ebben a pillanatban Richárd számára minden világossá vált. Nem véletlenül érezte már évek óta, hogy itthon a helye, hiszen tudta nélkül egy egész család várt rá.

— Megkereshettél volna – nézett rá fájdalmas pillantásokkal. — Fogalmad sincs mennyire hiányoztál.

— Törtem volna össze az álmaidat, amikor olyan nagy nehézségek árán jutottál ki? – kérdezte a nő. — Sosem tettem volna ilyet. Eszemben sem volt egy gyerekkel magamhoz láncolni téged.

— Pedig meg kellett volna tenned! Egy zsákutca volt az egész kinti pályafutásom. A végére már önmagamat is elvesztettem – mondta a férfi, majd beindította a kisbusz motorját. — Kérlek, kösd be magad! Indulunk!

— A Kovács tanyára csak egy földút vezet. Úgy három kilométerre van innen – magyarázta Timi. — Később szükséged lesz egy terepjáróra, mert ha esik, oda másképp nem jutsz be.

— Majd csináltatunk utat és nem lesz többé akadály – felelte Ricsi.

— Csináltatunk? – csodálkozott a nő. — Ezt, hogy érted?

— Csak nem gondolod, hogy ezek után csak úgy elengedlek? – válaszolta huncut csillogással a szemében.

— Pedig kénytelen leszel. A lányomnak és nekem megvan a saját életünk, nem boríthatsz fel mindent, mert hirtelen felbukkantál – felelte magabiztosan. — Vedd csak meg a tanyát és meglátjuk, mi lesz!

— Megértettem – bólintott a férfi. — Azért egy kicsit jobban is biztathatnál…

— Fordulj légy szíves jobbra! – mutatta az irányt Timi.

— Látom, tántoríthatatlan vagy.

— Nem tudom, mit vársz tőlem, de az az egy biztos, hogy már nem vagyok az a kislány, akit elhagytál. Ha akarsz engem, ha akarsz minket, újra meg kell ismernünk egymást – szögezte le a nő.

— Világos beszéd. Ígérem, mindent megteszek azért, hogy újra kiérdemeljem a szerelmedet és a lányom bizalmát – fogadta meg a férfi, miközben óvatosan befordult a Kovács tanya udvarára.

— Hannának még nem kell tudnia! Nem akarom, hogy csalódjon – szabott feltételt a nő. — Már van egy apja, fogalmam sincs, mihez kezdene egy másikkal…

— Ezt bízzuk a sorsra és az időre! – javasolta a férfi. — Gyere! Nézzük meg együtt a házat! – nyúlt bátortalanul a nő keze után, aki bár habozott egy kicsit, de végül megfogta Richárd kezét.