Az út szélén őrként álló, az erős szélben
siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,
fenyegető árnyak a félhomályban,
éjsötét fekete varjak gubbasztanak,
fagyosan-fázva.
Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,
búcsút int az alkonyat.
Tegnap még egész nap
repültek, szárnyaltak
fenn a magasban.
Ma már csak némán kuporognak
a fákon, az ágakon.
Valamit sejtenek.
Valamit éreznek.
Valami változik.
Valami új érkezik.
Csak ülnek, nem repülnek.
Nagy fekete csőrük zárva, szótlan.
Rekedt károgásuk, torkukba fulladt.
Várnak.
Felettük a magasban, fenn az égen,
vészterhes sűrű, sötét felhők gyűlnek.
Tömöttek, súlyos terhet hordoznak.
Keservesen cipelik,feszülnek,
belsejük majd kipattan.
Terhüket tovább tartani,
már nem sokáig bírják.
S íme, most megnyílnak.
Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,
föld felé tartó játékos, egymást kergető,
pajkos hópelyhek.
Egyre erősebben esik, a hó kavarog,
szinte sistereg, sőt zuhog már, szakad is,
s lám fehérbe öltözik a táj máris.
Az egyre csak hulló fehér hó
megtapad a varjak sötét tollán,
s varázsol fekete ruhájukból
hófehér új gúnyát.
A varjak így megváltozva,
új ruhájukban pompázva,
csőrüket nagyra nyitva
most hangos,
messzire szálló károgással,
köszöntik a régit felváltó újat.
Megérkezett,
hó, fagy, s jég kiséretében.
Íme itt van,
a hideg,
de mégis szeretett új évszak,
a tél.
.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
2 Responses
„Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,
föld felé tartó játékos, egymást kergető,
pajkos hópelyhek.”
Csodálattal szoktam nézni és nem győzök betelni vele.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm, hogy elolvastad.Én is így vagyok vele, szeretem a hóesést! Gyerekként, különösen nagy élmény volt,kiálltam a szabadban , két kezem kitárva, forogva üdvözöltem a szálló , kavatgó hópelyheket.
Szeretettel
Tonió