Varjak a hóban(2)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben

siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,

fenyegető árnyak a félhomályban,

éjsötét fekete varjak gubbasztanak,

fagyosan-fázva.

Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,

búcsút int az alkonyat.

 

Tegnap még egész nap

repültek, szárnyaltak

fenn a magasban.

Ma már csak némán kuporognak

a fákon, az ágakon.

Valamit sejtenek.

Valamit éreznek.

Valami változik.

Valami új érkezik.

Csak ülnek, nem repülnek.

Nagy fekete csőrük zárva, szótlan.

Rekedt károgásuk, torkukba fulladt.

Várnak.

 

Felettük a magasban, fenn az égen,

vészterhes sűrű, sötét felhők gyűlnek.

Tömöttek, súlyos terhet hordoznak.

Keservesen cipelik,feszülnek,

belsejük majd kipattan.

Terhüket tovább tartani,

már nem sokáig bírják.

 

S íme, most megnyílnak.

Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,

föld felé tartó játékos, egymást kergető,

pajkos hópelyhek.

Egyre erősebben esik, a hó kavarog,

szinte sistereg, sőt zuhog már, szakad is,

s lám fehérbe öltözik a táj máris.

 

Az egyre csak hulló fehér hó

megtapad a varjak sötét tollán,

s varázsol fekete ruhájukból

hófehér új gúnyát.

A varjak így megváltozva,

új ruhájukban pompázva,

csőrüket nagyra nyitva

most hangos,

messzire szálló károgással,

köszöntik a régit felváltó újat.

Megérkezett,

hó, fagy, s jég kiséretében.

Íme itt van,

a hideg,

de mégis szeretett új évszak,

a tél.

 

 

.

 

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,
    föld felé tartó játékos, egymást kergető,
    pajkos hópelyhek.”

    Csodálattal szoktam nézni és nem győzök betelni vele.

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita!

      Köszönöm, hogy elolvastad.Én is így vagyok vele, szeretem a hóesést! Gyerekként, különösen nagy élmény volt,kiálltam a szabadban , két kezem kitárva, forogva üdvözöltem a szálló , kavatgó hópelyheket.
      Szeretettel
      Tonió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »