Mi nem ígértünk soha. Semmit, senkinek.
De lábunk megtorpant a másik oldalra átmenet,
ha ott egy arcban egy emlék életre kelt.
S ha megkérdeztük, a másik hogy van, tényleg érdekelt.
Csak egy köpenyünk volt, ki nem fordítható,
így nem terhelte vállunkat számító illúzió.
A köpeny még megvan. Mindig velünk költözött,
nem hagytuk hátra a rizsporos parókák között.
Mi nem ígértük, hogy minden örökre szól,
mert tudtuk, ha muszáj lesz, úgyis változom, s változol.
Cipeltük a múltat: az volt az életünk.
Általa telt meg áldással üdvözlésre nyújtott kezünk,
s jó volt egymásét újra megszorítani,
a mozdulatot nekünk nem kellett soha újra tanítani.
Néha jövünk-megyünk egymás útjaiban,
van, akinek olykor dolga, másnak épp küldetése van.
Egyszer egyikünk a ma, másikunk a holnap,
de lábunk előtt a pálmák soha meg nem hajolnak.
Nem bukunk meg be nem váltott ígéreten,
mert mindent gondosan kimérünk, patikamérlegen.
Nem adunk egykönnyen akárki szavára,
a számlát mindig kifizetjük, bármi is az ára…
Nem ígérem, hogy ott leszek mindig, bármerre jársz,
de csukott szemhéjad mögött, ha kellek, megtalálsz.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
