KÉTBEKEZDÉSŰ, BALMENETES SVÉDCSAVAR, KÉT ANYÁVAL, KÉT ALÁTÉTTEL ÉS EGY INTERMEZZÓVAL.

 Bergman tiszteletes, az Ön férje,

egy nagy tudós mondta Ingrid anyja,

Bergmanné, Bergmannénak, Ingmar anyjának.

 Nagyszerű volt tegnap az igehirdetés,

és az istentisztelet, bár azt a predesztinációt,

hiába magyarázta,

az ember bizony nehezen érti meg.

 

Ingrid a homokozó peremén állt.

Fél lábon egyensúlyozott, akár a gólya,

s oly régen csodálta már így Ingmárt,

hogy egy kicsit unatkozott,

mert Ingmar, aki épp

egy hatalmas homokvárat épített,

azt mondta, hogy a homokozóba

másnak belépni sem lehet,

mert neki kell most az összes homok,

és hogy ez a homokvár lesz

a világon a legnagyobb,

s örökkön-örökké állni fog.

 

Bergmanné Ingmar anyja azt mesélte

Bergmannénak, hogy a halpiacon Hallströmné,

a megszokott kofája,

árulja a világon a legjobb füstölt lazacot,

mellesleg a füstölt heringje se rossz,

s viszonylag nem is drága,

s Bergman tiszteletes úr, a férje,

vacsorára nem eszik mást,

mindig csak füstölt lazacot,

mert ez a kedvenc étele.

Egyébként nem válogatós, bármit főzhetek,

bármit megeszik, kivéve a lencsét.

Valami rossz gyermekkori emlék,

de ha meglátja, rögtön hányni kezd.

 

Ingmar egy kicsit zavarban volt,

mert míg látszólag bőszen homokolt,

mélyen leguggolva, akarva, akaratlan,

Ingrid hosszú, harisnyás lábaira sandított, 

s bandzsítva, imbolygó, finom,

kis bokáit leste nagy titokban.

Ingrid pedig csak illegett, és billegett,

meg pillogott.

 

 Nálunk válóok a sárgarépafőzelék vágott

Bergmanné szavába, Bergmanné, Ingrid anyja

a férjem, Henrik Bergman,

mindig ezzel fenyeget, persze csak viccel.

Hiszen ismeri Henriket, a férjemet,

milyen kövér, behemót ember.

Mindig mosolyog, igazi mókamester.

Nekem még csak udvarolt,

de folyton egy nótát dalolt,

fogalmam sincs, hogy honnan szedte

és alt hangon, fennhangon elénekelte svédül:

 

„Ki az urát nem szereti,

Sárgarépát főzzön neki.”

 

majd kinyitott egy hatalmas kék esernyőt,

mondván, hogy rögtön esni fog,

pedig sütött a nap, egyetlen felhő se volt

Göteborg felett, sőt egész Svédország felett,

de még Dánia felett se, csupán messze,

Leningrád, azaz Szentpétervár felett,

meg még messzebb, Reykjavík felett

terelgetett a szél néhány kósza bárányfelleget.

Ezt mutatták a műholdfelvételek.

 

 Már Einstein is megmondta valahol,

valamikor, valakinek, hogy

jobb egy optimista együgyű, mint egy

pesszimista, akinek mindig igaza van.

 morogta Ingmar maga elé a homokba

mérgesen, de halkan,

hogy csak Ingrid hallja meg.

 

Ingrid lábat váltott, és selypegett:

 Ingmar! Én ezt nem értem. Hisz ez

fából vaskarika. Hiszen Einsteinnek se volt

mindig, mindenben, mindenhol igaza.

 

A költő itt most bajban van.

Fejet vakar, állat vakar.

Tanácstalan a folytatás tekintetében. 

Kínjában félrenéz, zavartan fütyörész,

és addig túrja üstökét,

azazhogy üstökének hűlt helyét,

lévén kopasz szegény, míg valami bekattan,

pajzán versikét rögtönöz Heine-i modorban:

 

Ha játszanak a gyerekek,

Próbálgatják a szerepet.

 

Ingmar olyan tapintatos,

Mert még tapasztalatlan,

Ingridnél is épp ez az ok,

Amiért tapintatlan.

 

De felnőnek a gyerekek,

És változnak a szerepek,

 

Nem tapintatos Ingmar,

Telve tapasztalattal,

És nem tapintatlan immár,

Ingrid sem Ingmar által.

 

Jaj gyerekek… Jaj gyerekek…

Csak szerepek, csak szerepek.

 

 Azért írnak a világon mindenfelé kilószámra

svéd gyermekverseket, mert a svéd gyerek,

a világon a legokosabb gyerek mondta

valamelyik Bergmanné,

valamelyik Bergmannénak, miközben ültek

a hatalmas kék esernyő alatt a padon,

rátartian, két büszke svéd anya,

s nézték, hogy játszik a két svéd gyerek,

nézték Ingmart, és nézték Ingridet.

 

Ingmar Bergman meg azon morfondírozott:

 Az hogy lehet, hogy felnőve,

olyan buta lesz a sok svéd okos gyerek,

és épített a várhoz a homokból

egy felvonhatatlan felvonóhidat.

 

Ingrid Bergman megcserélte a gólyalábait,

már zsibbadtak egy kicsit.

 Te Ingmar, az nem lehet, hogy talán

épp ezért nem írnak a világon máshol,

sehol svéd felnőtt verseket?.

 

Ingmar arra gondolt, hogyha ő is felnő,

akkor erről csinál majd hosszú filmeket,

s hogy elkápráztassa Ingridet,

megkérdezte tőle lappul:

Ingrid, tudod-e, hogy a nyúl,

legjobban hol lapul?

 

Ingrid vette a lapot,

pedig csak egy kis szőke volt,

s rávágta ő is lappul:

 A nyúl legjobban az úthenger alatt lapul –

nevetve a levegőbe lendült, s páros lábbal

a homokvár közepében landolt.

 

Ez hi-he-tet-len üvöltötte

toporzékolva Ingmar Most oda van

a világon a legnagyobb homokvár

a homokot rúgni kezdte.

Ingrid meg segített neki, és nevetett,

és nevetett.

 

Ekkor az eső hirtelen zuhogni kezdett,

pedig sütött a nap,

egyetlen felhő se volt egész Svédország felett.

 

Bergmanné meg halkan megjegyezte:

 Látja Bergmanné, a kapanyél is elsül,

ha Isten úgy akarja.

Valyon László
Author: Valyon László

Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. Apai ágon kiskörei halászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvastam, mindent ami a kezembe került. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. 25-26 éves koromban írtam 15 verset, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, és egyre kevesebbet. Mégis a fiókomban ma már néhány száz oldalnyi vers és próza lapul.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Robin Hódoknak

Robin hódoknak Vannak dolgok a világon, megértem de értelmét nem látom, munka nélkül megélni jó. De mi lesz, ha elmegy a hajó? Nem lehet mindenki

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Sors-szimfónia

Rózsa Iván: Sors-szimfónia Nem igaz, hogy csak az embernek van haláltudata! A disznóvágás reggelén például a kiszemelt áldozat már előre sír, érzi a vesztét… Budakalász,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Celebek és legendák

Rózsa Iván: Celebek és legendák Vannak, akik nagy művészek szeretnének lenni, bármi áron. És vannak, akik igaz művésznek születnek. Előbbiekből lesznek a tévés-rádiós celebek; utóbbiak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Gravitáció

Rózsa Iván: Gravitáció (Hosszabb változat) Folyton a Megváltót keresvén, Mindig az egeket fürkészvén, Csip-csup ügyekre ügyet sem vetvén, A földi világban örök vesztesként; Vadvirágos réten

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Isten fia

Rózsa Iván: Isten fia Ha orosznak született volna, ez lenne a neve: Jézus Bogovics Krisztus. De nem orosz, magyar vagy hottentotta, hanem univerzális! Mindenkié, aki

Teljes bejegyzés »