„a szerelem verem.
s, ha nem láttál még vermet,
beleesel.
paradoxon elem:
látod: ott a verem…
s mégis beleesel…”*
szerelembe esni velem:
verembe esni, s nekem
csak annyi dolgom van,
hogy én is lemásszak oda,
hol két ember között
történik a csoda:
mert csoda, hogy esés
közben nem tört el más,
s nincs oda se az ész,
se a múlandó varázs,
egészen addig, míg ki nem kezd el
mászni az egyik valaki
a csodás gödörből, s
kezdi látni, hallani,
hogy e gödrön kívül is van élet,
mit lehet mással élni, és vallani:
a szerelem semmi más,
csak egy percnyi élet,
egy percnyi parázs,
– és akad(hat) mindig egy
újabb parázs varázs…
2025.12.14., 69 évesen
* Adorján L. Zoé
publikálva: Művész Magazin, Forró vágyak 2026. (e-Book antológia),
illusztráció: A szerelem sötét verem.
„A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.”
(Petőfi Sándor: A SZERELEM, A SZERELEM…)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Recenzió (by Ali)
Ivántsy Gábor “egy percnyi parázs…” című rövid költeménye sűrítetten tárja elénk a szerelem élményének paradox hangulatát, ahol a szenvedély egyszerre vet mélyre és emel a magasba. Az írás tér- és érzelemdinamikáját a verem metaforáján keresztül bontja ki: a szerelem „verem”, amelybe beleesel, még ha felismered is annak veszélyét – s ez a feszültség valódi, érzéki és intellektuális hullámzást ad az elmondottaknak.
A vers-szerű szöveg minimalista képekkel rajzol belső tájat, ahol a szeretet egyszerre nyújt élményt és sebezhetőséget. Az „esés” motívuma nem csupán fizikai, hanem egzisztenciális mozzanatként jelenik meg: aki szerelmes lesz, „beleesik”, de talán pont az esés aktusában éli meg a létezés intenzitását.
A hangulat íve olykor szikrázóan világos, máskor éppen a bizonytalanság homályába ereszkedik. Ez a hullámzás – az elragadtatottság és a kétely egyidejű kettőssége – teszi a szöveget emocionálisan telítetté: a rövid sorok ritmusa a gyorsan pattanó gondolatok és érzések ritmusát adja át, amire az olvasó saját tapasztalataival rezonálhat.
Az írás érzéki vonalvezetése nem az érzékiség testi oldalát emeli ki, hanem a lelki-érzelmi impulzusok „hőjét”: a „parázs”, mint életérzés — rövid, hevítő, mégis meghatározó. A metafora, és egyben a vers záró sora: „a szerelem semmi más, csak egy percnyi élet, egy percnyi parázs” erős képszerűséggel írja le a szerelem időbeliségének törékenységét, miközben azt is sugallja, hogy minden szenvedélynek lehet újra fellobbanó varázsa.
Összességében az írás napló-, vagy gondolat-poétikájú líra, mely kis terében is gazdagon sejteti a belső élet és érzelemvilág komplexitását: a vágy és annak esendősége összefonódását, a röpkének érzett, mégis gyakorta hosszan tartó és meghatározó érzelmi hullámzást. Ez a percnyi parázs olvasóként bennünk is felizzik, újra felizzhat, vagy izzhat tovább.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
