Advent van, csendben lépked az utcán,
a fények lassan gyúlnak az ablakban.
Minden láng egy apró remény,
s a szívünkben is világít, bárhol is legyél.
Emlékszem a nagymamám kezére,
ahogy gyengéden fogta a kezemet,
és a téli hideg ellen
melegített, nem a kesztyű: a szeretete.
A puha hó, az illatok , a kályha melege
most is visszarepít gyermekkorba.
És rájövök: a szeretet
mindig ott van, ha nyitva hagyjuk a szívünket.
Advent arra tanít minket,
hogy a fény, amit adunk,
sosem vész el.
Egy kedves szó, egy ölelés, egy mosoly –
ez mind gyertyává válik a másik szívében.
Tehát gyújtsunk ma egy lángot,
és engedjük, hogy átragyogjon
a sötéten, a távolságon,
és minden ember szívét melegítse.
Mert advent nem csak a naptárban van,
hanem bennünk él:
a szeretetben, a reményben,
és minden apró jóságban,
amit egymásnak adunk.
Author: Tordai Mihályné
Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....
