Adventi fények 

Advent van, csendben lépked az utcán,
a fények lassan gyúlnak az ablakban.
Minden láng egy apró remény,
s a szívünkben is világít, bárhol is legyél.

Emlékszem a nagymamám kezére,
ahogy gyengéden fogta a kezemet,
és a téli hideg ellen
melegített, nem a kesztyű: a szeretete.

A puha hó, az illatok , a kályha melege
most is visszarepít gyermekkorba.
És rájövök: a szeretet
mindig ott van, ha nyitva hagyjuk a szívünket.

Advent arra tanít minket,
hogy a fény, amit adunk,
sosem vész el.
Egy kedves szó, egy ölelés, egy mosoly –
ez mind gyertyává válik a másik szívében.

Tehát gyújtsunk ma egy lángot,
és engedjük, hogy átragyogjon
a sötéten, a távolságon,
és minden ember szívét melegítse.

Mert advent nem csak a naptárban van,
hanem bennünk él:
a szeretetben, a reményben,
és minden apró jóságban,
amit egymásnak adunk.

 

Tordai Mihályné
Author: Tordai Mihályné

Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


  Csitt-csatt, a hó az ablaküvegen kopog, Odabenn a kandalló friss fától ropog. Tik-tak, tik-tak, a régi óra éjfélt üt, És a nagy szobában mézillatú

Teljes bejegyzés »

Hozzád…

Hozzád szólok, ki keresed Önmagad. Hozzád, ki sejti már, mi végre van a világ, s benne az ember, a létező tudat, az elme, a szív,

Teljes bejegyzés »

Útmutatásod

Mindig fényként jártál előttem, Útmutatásod nem feledem. Mindig szerettél volna példát mutatni, A munkáddal kitartásra tanítani.   Megmutattad, semmi nem könnyű, De az élet így

Teljes bejegyzés »

Ha ég a gyertya

Edit Szabó : Ha ég a gyertya Fehér krizantémből csokrok zöld fenyő közt kivirultok, a sírhanton vagy vázában, égő gyertya árnyékában. Sejtelmesek, varázsfények, gyertya mellett

Teljes bejegyzés »

A Csodák kertje

Létezik benned egy hely. Valahol a lelked és a szíved mezsgyéjén. Egy hely, ahová elvágyódsz minden pillanatban. Egy hely, ahol békére lelhetsz, ahol szeretet vár

Teljes bejegyzés »