A KARÁCSONYI CSILLAG ELRABLÁSA

Liang Péter vagyok, Árnyasliget hetilapjának főszerkesztője, és ezúttal egy olyan esetről számolok be, amely szó szerint mindenkinek lehervasztotta a vigyort az arcáról.

A történet színhelye a karácsonyi vásár: az az évente visszatérő, ünnepi forgatag, amelyet a felújítás alatt álló árnyasligeti kolostor magas kőfallal körbezárt udvarán tartanak. Ez az egyetlen nap az évben, amikor községünk különös lakói jókedvűen nevetgélnek egymással, mintha valóban kedvelnék a másikat. Ilyenkor minden mosoly szélesebb, minden kézfogás hosszabb, a kedvesség pedig gondosan felöltött ünneplőruha. Az év fennmaradó háromszázhatvannégy napján viszont a legtöbben egy kanál vízben is készséggel megfojtanák egymást – csak hát a karácsony még itt is kötelezően derűs.

Az árusok többnyire kézműves portékákat kínáltak – pontosabban igyekeztek kínálni, mert a vásár valódi középpontja ezúttal sem a faragott díszeknél vagy a hímzett terítőknél alakult ki, hanem a hentes pultjánál és természetesen a forralt boros bódé előtt, ahol a sor hossza már önálló közösségi eseménnyé nőtte ki magát.

Az emberek forralt bort iszogattak, poharaik fölött bölcsen bólogatva, miközben a színpadon a helyi iskola tanulói igyekeztek ünnepi műsorral szolgálni. A dalok és szavalatok leglelkesebb hallgatóságát azonban továbbra is a fellépők szülei alkották; ők azok, akik még akkor is tapsolnak, amikor a közönség többi része addigra már ott tart, hogy a forralt bor hatását szakmai igényességgel elemzi saját egyensúlyérzékén.

Ilyenkor rendszeresen egy kis üvegvitrinben közszemlére teszik azt a meteoritot is, amelyet mindenki csak Karácsonyi csillagnak nevez. Száz éve zuhant le Árnyasliget határában, a krónikák szerint a javában zajló karácsonyi vásár alatt. Az emberek énekeltek, alkudoztak, ittak és nevettek, amikor az esti égbolton lángcsóva kíséretében átsüvített ez az apró, ártalmatlannak tűnő kavics. Sokan észre sem vették, egészen addig, míg hatalmas robajjal bele nem csapódott az akkoriban is már romos kolostor mögötti erdő sötétjébe. Akkor egy pillanatra elhallgatott a vásár. Csak egy pillanatra.

Nos, ezt a kis rohadékot csodálja az évnek ezen az egyetlen napján mindenki. Állítólag felbecsülhetetlen értékű, mivel olyan ásványokat rejt magában, amelyek a Földön nem fordulnak elő. Számomra azonban nem több egy kavicsnál, amelyik száz évvel ezelőtt felperzselte az erdőt, és azóta is úgy tesz, mintha ártatlan volna.

De visszatérve a jelenbe: a vásáron látszólag mindenki jól érezte magát, senki sem sejtette, hogy aznap valami nesztelenül belopakodott a kolostor kövei közé – méghozzá az emberi kapzsiság, amely csendben, türelmesen és egészen ünnepi arccal szokta kivárni a maga idejét.

A forralt boros bódénál éppen akkor robbant fel a gázpalack – az a szerkezet, amely a jókedvet és az ital hőfokát volt hivatott biztosítani –, amikor az árus épp a helyi hajléktalannak nyújtotta át a forró itallal teli poharat. Az emberek összerezzentek, egyszerre fordult minden tekintet a zaj irányába, néhányan pedig odaszaladtak, hogy meggyőződjenek róla, nem sérült-e meg valaki. Szerencsére mindenki épségben megúszta.

Pár másodperc telt el csupán, amikor egy hang áthasította a zűrzavart:

– Ezt nézzék! Ellopták a Karácsonyi csillagot!

Ettől a pillanattól kezdve minden szem a törött üvegvitrinre szegeződött. A kavics természetesen hiányzott belőle. Nos, ez elindította a lavinát.

Árnyasliget polgármestere őrjöngeni kezdett; a feje olyan árnyalatú vörösbe váltott, hogy többen komolyan attól tartottak, mindjárt spontán égésnek indul. Először parancsba adta a községi hivatal alkalmazottainak, hogy azonnal zárják be a kőkerítés kapuit, nehogy bárki is elszelelhessen. Aztán utasította a rendőröket, hogy motozzák meg a vásár valamennyi résztvevőjét. A törvény őrei – mint mindig – készséggel engedelmeskedtek. Kitört a pánik. Minden zsebet átkutattak, talán még a nadrágokba is bepillantottak, a józan ész pedig eközben hangtalanul elsomfordált. Ám mindhiába: a meteoritnak se híre, se hamva nem volt.

A rablás pillanatában összesen százkilencvennyolc egyén tartózkodott a helyszínen – vagyis pontosan ugyanennyi gyanúsítottal kellett számolni. Ez alaposan megtornáztatta a rend őreit. Mire mindenkit végigmotoztak, a jelenlévők nagyjából fele már az alkohol jótékony ködébe burkolózott, így oldva meg sajátos módon a stresszes helyzetet.

A rendőrök a helyszínen megvizsgálták a robbanás körülményeit is. A forralt bort egy kisméretű, vásári használatra alkalmas PB-gázpalack melegítette, amely a bódé oldalfalánál, egy nyitott rekeszben kapott helyet, könnyen hozzáférhetően, ahogyan az az ideiglenes standoknál megszokott. A szakértők megállapítása szerint a robbanást nem a palack meghibásodása okozta, hanem az, hogy a csatlakozásnál gáz szivárgott, amely valamilyen oknál fogva begyulladt.

Érdemes röviden felidézni az események menetét, hátha felbukkan a rejtély kulcsa is.

A hentes, akit furcsamód Mészáros Gézának hívtak, már pusztán a testtömegével is kitűnt a többi árus közül. Olyan volt, mint egy mozgó húsüzem, kötényben, piros arccal, amelyet a hideg és a kolbászok közelsége egyformán edzett. Előtte hosszú sor kígyózott, amit a hetven év körüli helyi pletykafészek, Élénk Gizella tartott fel. A vézna asszony szüntelenül fecsegett, a hentes pedig hallgatott. A pletyka témája percenként váltott: ki kivel nem beszél, ki kivel csalta meg házastársát, hasonlók. A sorban várakozók morogtak, ám Gizi néni fittyet hányt rájuk. Az idős asszony még motozás közben sem tudta visszafogni magát: miközben a rendőr szakszerűen átvizsgálta, ő rendületlen lelkesedéssel szórta a legfrissebb pletykákat egyenesen az egyenruhás fülébe.

Közben a forralt bort árusító Jakabfi Elek sem unatkozott. Az ötvenkét esztendős, alacsony termetű férfi éppen az Árnyasliget főutcáján működő étterem tulajdonosnőjével, Révai Annával elegyedett szóba, aki jólelkű teremtés hírében állt; ő kísérte oda a hajléktalan férfit, hogy vásároljon neki egy pohár forralt bort. A negyvenegy éves, csinos Anna korábban maga is árult meleg italokat a vásárban, ám idén – alkalmazottak híján – erről kénytelen volt lemondani. Amikor látta, hogy Jakabfi Elek már tölti is a fedél nélkül maradt férfi poharát, kellemes ünnepeket kívánt, majd továbbállt, megjegyezve, hogy festett gyertyát szeretne vásárolni. A robbanás fél perccel ezután következett be. Emlékszem, szegény Anna riadt arccal állt a vásártér közepén, kezében egy vastag, festett gyertyát szorongatva, miközben a rendőr megmotozta.

A hajléktalant mellesleg Honos Árpádnak hívják, és azért kényszerült az utcára, mert a válás során a felesége maradéktalanul kiforgatta a vagyonából. Igen, bizony: ilyenek is megestek a mi kis községünkben.

A hiányzó Karácsonyi csillagot elsőként a tizennyolc éves, magas, atléta testalkatú Zarán Ádám vette észre. Elmondása szerint a vitrin közelében tartózkodott, amikor a robbanás bekövetkezett. Szinte ugyanabban a pillanatban üvegcsörömpölést hallott, ám akkor még nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Csak néhány másodperccel később vette észre, hogy a vitrin betört, a meteorit pedig eltűnt – ekkor felkiáltott, hogy a Karácsonyi csillagot ellopták.

A gyertyaárus, a negyvenéves, közepes termetű Dukovics Norbert mindig is művészléleknek számított. Fehér gyertyákra festett tájképei messze földön híresek voltak, időről időre még az árnyasligeti kolostor is felbukkant rajtuk, így nem véletlenül tartozott a vásár közkedvelt árusai közé. Elmondása szerint a robbanás pillanatában épp a mosdót használta, a dörrenést azonban onnan is tisztán hallotta. Amikor visszatért a standjához, már teljes káosz uralkodott. Ami viszont különös: közvetlenül a robbanás után hallotta, amint valaki elsiet az illemhely ajtaja előtt, és közben telefonál valakivel; az illető a készülékbe zihálva a következő szavakat mondta: „Megszereztem, nálam van.” A hang – állítása szerint – egy idősebb nőé volt.

És végül ott volt a hatvanas évei elején járó Kezes Ilonka is, akiről köztudott volt, hogy időnként el-elcsórt ezt-azt a helyi üzletből. Nem is meglepő hát, hogy a rendőrök kiemelt figyelmet szenteltek neki. A piros kabátot viselő, rövid ősz hajú asszony táskájának összes zugát átkutatták, ám a meteorit nem került elő. Elmondása szerint a robbanás annyira megijesztette, hogy ösztönösen a mosdó felé vette az irányt.

Na de várjunk csak! Valami itt nagyon nem stimmel. Most esett le: a megoldás mindvégig egy apró, ártatlannak tűnő ellentmondásban lapult…

Kedves Olvasó! Most rajtad a sor, hogy megfejtsd ezt a karácsonyi rejtélyt. A megoldást írd meg kommentben!

Author: Surovec Róbert

Felvidéki magyar vagyok, egy Kassához közeli községben lakom, Tornán, amely egykoron Magyarország legkisebb vármegyéjének a székhelye volt. Gépészmérnöki diplomám van, viszont néhány éve a pedagógusi pályát választottam. Emellett a helyi társadalmi életben is aktívan részt veszek, igyekszem a lehető legtöbbet megtenni a szlovákiai magyar kultúra ápolásáért, terjesztéséért. Helytörténettel is foglalkozom, mert szerintem fontos visszahozni a jelenbe a múltban elfeledett dolgokat, és a jövő nemzedékre hagyni azokat; mindenkinek meg kellene fogadnia gróf Széchényi István tanácsát: "Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn". Az utazás szintén a szenvedélyeim közé tartozik, ennek köszönhetően tágul az ember látóköre, ráadásul inspirációt is gyűjthetünk általa; Mozart is megmondta: "Utazások nélkül, legalább is, ha az ember művész vagy tudós, csupán csekély értelmű teremtmények lennénk". Szeretek még festeni (leginkább tájképeket viszek vászonra), túrázni, múzeumokat látogatni és természetesen olvasni.  A legfőbb szenvedélyem azonban az írás, amely még a gyermekkoromban gyökerezik. Már akkor különféle történeteket vetettem papírra, főleg krimikkel próbálkoztam. Leginkább csak magamnak írtam, kedvtelésből, senkinek sem adtam oda elolvasni azokat. Viszont mindig is író szerettem volna lenni, s ez 2022-ben teljesült is, amikor megjelent A halál anatómiája című regényem. A második regényem A halál gépezete címmel 2023-ban látott napvilágot. Történelmi krimikről van szó, melyek Kassán játszódnak 1896-ban, a millenniumi ünnepségek évében. Jelenleg...