Év végi számvetés

 

Tettem, amit tennem kellett,

 adtam, amit adni tudtam.

Csak remélem ,hogy a hídon

 te vársz és el mégse buktam.

 

Éltem tán jól, többször rosszul,

 vittem kapott -adott terhet,

 csak remélem, hogy a végén

 nem mondod: Hát ennyi tellett?

 

Ösvények közt tévelyegtem,

vittem s néha majd ‘eldobtam,

 csak remélem, hogy előtted

 lelkem fényét el nem buktam.

 

 Semmi voltam, pár homokszem,

 te fújtál e földi útra .

Csak remélem ,ha elküldtél ,

kezeidben ringatsz  újra…

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »

Megadott szavakkal próza

Erzsébetnek szeretettel!   Megadott szavak: hangya, gyöngyvirág, kályha, kapanyél, rigó, farkas, városnézés, metrólépcső, luftballon, hegedű. Kedves Barátnőm! Bár régen váltottunk egymással eszmecserét, túl sok minden

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

Tavaszi kaland

Juli kialvatlanul, ám annál nagyobb motivációval ült íróasztalához. Március első napját írták, a naptári tavasz hivatalos kezdetét. Örömmel nyitotta ki éves tervezőnoteszét, melybe tavaszi vágyait

Teljes bejegyzés »

Az elveszett lélek

Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha

Teljes bejegyzés »

Kicsiny falum

A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a

Teljes bejegyzés »