Karácsonyunk

 

Már nem sebeznek

 élesre fent kövek,

 elsimogattad

 vérző lelkemet .

 

Átvittél karodban

 a világ felett ,

hol másnak ragyognak

szikra-tengerek .

 

Begyógyítottál bennem

égő szavakat ,

lüktető emlékek

elhanyatlanak ,

 

s csendesülve színük

 mosolygó, puha,

 s élni kezd az élet,

 bátran, egymaga.

 

 Vérző szívedből adtál ,

hogy gyógyuljak én ,

fájdalmas rózsáim

 hevernek lelked sebén.

 

 Hát így öleltük egymást ,

mint havat a nyom ,

s élni tanultunk újra

egy karácsonyon…/Fiamnak/

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Esőcseppek( 2)

Angyalok, ha szomorkodnak,  fenn az égen, ott a magasban,  bús szemük  sötét felhőkből,  fekete könnyel telik meg.  Fekete esőkönnyeket sírnak.  Felhő szemükből esőkönnyek folynak,  s

Teljes bejegyzés »

Jézus megkoronázása

Edit Szabó : Jézus megkoronázása Harminc ezüstpénz Júdásnak jutalma, Utolsó vacsorán Jézust elfogatta. Jeruzsálem bírósága bűnét nem ítélte, Ám de túl erős volt hatalom hűsége.

Teljes bejegyzés »

Robin Hódoknak

Robin hódoknak Vannak dolgok a világon, megértem de értelmét nem látom, munka nélkül megélni jó. De mi lesz, ha elmegy a hajó? Nem lehet mindenki

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Sors-szimfónia

Rózsa Iván: Sors-szimfónia Nem igaz, hogy csak az embernek van haláltudata! A disznóvágás reggelén például a kiszemelt áldozat már előre sír, érzi a vesztét… Budakalász,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Celebek és legendák

Rózsa Iván: Celebek és legendák Vannak, akik nagy művészek szeretnének lenni, bármi áron. És vannak, akik igaz művésznek születnek. Előbbiekből lesznek a tévés-rádiós celebek; utóbbiak

Teljes bejegyzés »