Meszes tekintetről varjú vájt szemet
Én csak egy arckép, a világ a keret
Az összevarrt ajkaim mennydörögnének
Ezeregy mosatlan, reszkető vétket.
~
Mint szobrász, művét kámforrá zúzva
Költő, mikor kerüli múzsa,
s csorduló portrékat sírat a festő
vagy énekes, hamis dallamokat zengő.
Author: Nagy Dávid
Egy el nem oltott cigaretta a zsebben. Ez számomra a művészet. Nem menedék, inkább kitettség. Van, amikor kimért és precíz, máskor nyers, naplóba hányt törmelék. Szépségéről nem magyarázkodik, és ridegségéért nem kér bocsánatot. Nagy Dávid vagyok. Írok, és néha kuplerájos fiókjaim aljára rejtem műveim, van, hogy buszmegállók műanyag falára írom őket, hátha hazaviszi valaki. Lapjaimon igazi vagyok, szárazabb és megfoghatóbb, mint akárhol máshol; írásaim többsége azonban mégsem rólam szól, hanem az olvasóról. Sok festmény, melyet mindenki a maga keretében tárol, és sok szál cigaretta, ami csak néhány zsebet éget át.