Több ezerszer

Több ezerszer

 

Több mint ezer álmom volt, melyben szerepeltél,

Több mint ezer ölelés, melyben el nem engedtél.

Több mint száz csókot éreztem, mi égett arcomon,

Több millió bókot mondtam, mi sokszor volt ajkamon,

Több ezerszer képzeltem, hogy két kezed fogom,

S mind ezerszer azt láttam, hogy azokat simogatom.

Álmaimban hallottam egy szót, amely mindig hevít,

Több mint egy szó azt hiszem, de az a mennybe repít.

 

2016.05.31.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Elszállt a nyár

 Ó, hát mégis megtörtént.  Odalett.  Vége.  Nincs tovább.  Elment némán.  Elhagyott hűtlenül,  az idei nyár, az a csalfa.     Hiába volt a sok kérés,  Könyörgés.

Teljes bejegyzés »

Majd egyszer

Edit Szabó : Majd egyszer Majd egyszer nem látom kezed, majd egyszer elfelejtelek, tisztelet hiábavaló, bennem élt, de elkoptatott! Tán’ bennem lehet a hiba, „Ősz

Teljes bejegyzés »

A Határ- szikla átka

A Határ -szikla átka   Éhes, vad Énekes rohant a sárban,Szennyet dobált a digitális lázban,Úgy üvöltött az internetes éjben,Mint ki megfagy a magányos sötétben.Tépte a

Teljes bejegyzés »

Fénypontok

Ragyognak éjjel. Ragyognak nappal. Hangjegyekkel gyógyítanak.   Égő dallamok Ritmusa gyullad. Akkordok tánca fullaszt.   Metálos fénypontok. Füstölő hangszerek. Szétáramló zene.   Nyári éjszakán felébresztik

Teljes bejegyzés »

A leghűségesebb barát

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Teljes bejegyzés »

Tavaszi önarckép

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem

Teljes bejegyzés »