Betűzd, kérlek!

Az ember életében három dolog biztos: az adózás, a halál és hogy beazonosításunk érdekében névvel látnak el minket születésünkkor. Utóbbi esetben a Kovács Józsefek és a Nagy Katalinok helyzeti előnnyel indulnak kevésbé szerencsés sorstársaikhoz képest, akiknek életük végéig a Hartenstein vagy a Krizsánovszki nevet kell betűzniük a valahogy elsőre soha meg nem értő ügyfélszolgálatosoknak. Nevük ugyanis nemcsak egy szó, hanem egy szellemi akadálypálya, ahol versenyzőink eleve hátrányból startolnak, „…nem, nem így kell írni, akkor mondom még egyszer, ötödszörre, G, mint Géza, R, mint Róbert…” mantrát ismételve próbálnak célba érni, de legjobb esetben is csak a második helyre futhatnak be, Grószmann helyett egy Grízmen névvel.

Aztán eljön a pillanat, amikor megismerkedünk a nagy Ő-vel, és ránk vetül egy halvány reménysugár, hogy ezentúl nem kell majd artikulálva és hangosan tagolni a nevünket, mintha nemcsak az örökül kapott családnevünkkel, de legalábbis a nyakunkra rögzített kerek golyóbissal is problémák lennének. Mindez persze addig tart, amíg Fleischer Marci be nem mutatkozik Schmelzer Áginak, akiben egy világ fog összedőlni, ezzel örökre búcsút intve egy régóta dédelgetett álomnak, hogy az esküvőjük után Szabó Ágiként mutatkozhat be a nyelvtörőnek is pompásan beillő Fleischer-Schmelzer Ági helyett.

A helyzetet ugyan némileg árnyalja, hogy házasságkötéskor már a férfiak is felvehetik a nők vezetéknevét – éljen az egyenjogúság! –, de ez legfeljebb annyit jelent, hogy immár mindkét félnek lehetősége van ugyanabba a fonetikai mocsárba belesüppedni.

Lánykori nevem Véghelyi Bíborka Lilla, ami papíron ártalmatlan, a gyakorlatban viszont extra szenvedés vagyis már csak volt. A Véghelyiből ugyanis életem során többször lett Várhegyi vagy Vécsei, mint ahányszor helyesen leírták, a Bíborkából pedig rendszeresen Boglárka vagy Bianka lett. Pedig az én nevem még csak nem is tartozik a bonyolultabbak közé.  A hangom ugyan a mélyebb orgánumú tartományba tartozik, de nincs beszédhibám, a csúcs mégis az volt, amikor pizzát rendeltem, és a kiszállításnál szembesültem vele, hogy a dobozra ezt írták: Vékei Tiborka, örök traumát ejtve ezzel érzékeny lelkemre.

Ó, igen, és a keresztnevekről még nem is beszéltünk! A mai szülők mindenáron a különlegességre törekednek, mintha a gyerek jövőbeli névjegykártyája az ő kreatív portfóliójuk lenne. A végeredmény pedig gyakran nem egyedi lesz, hanem tucat és fantáziátlan. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek Lászlónak és Erzsébetnek kell keresztelnie a gyerekét, de azért létezik aranyközépút is. Most őszintén? Ki ad olyan nevet, hogy Florentin? Egyáltalán férfi vagy női névről van szó, mert inkább hangzik torokfájásra használt szopogatós cukorkanévre, mint emberire. Valószínűleg harminc év múlva is lesznek olyan problémák, amelyekkel orvoshoz kell fordulni, és ilyenkor felmerül a kérdés: melyik érsebészszel konzultálna szívesebben az ember? Dr. Molnár Nelzon Álváróval vagy Dr. Molnár Mátyással? Na ugye! És egyébként is, milyen megfontolásból engedélyezik ezeket a neveket az MTA illetékesei? Kreszcencia, Milágrosz, Britni, Narutó… Talán titokban fogadásokat kötnek, hogy melyik név jut el a felnőttkorig anélkül, hogy a viselője hivatalosan kérné a megváltoztatását? Vagy egyszerűen csak szeretnek kísérletezni?

Bárhogy is van, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: ha igazán szeretnél magaddal kitolni, mindenképp vedd fel a házastársad leírhatatlan és kimondhatatlan vezetéknevét, a gyerekednek adj valami szokatlan keresztnevet, lehetőleg kettőt, és dőlj hátra elégedetten ­– hiszen így legalább biztos lehetsz benne, hogy a saját és családtagjaid neveit soha, sehol, senki nem fogja helyesen leírni.

Utóirat: a Florentin férfi név.

Author: Fazekas Bíborka Lilla

Fazekas Bíborka Lilla vagyok. Egy Tolna megyei faluban élek családommal. Az alkotás mindig is az életem része volt. A kreativitás számomra egy állandóan változó, izgalmas folyamat, amelyet a mindennapi élet apró dolgaiban is keresek. Ugyanannyi örömöt lelek egy hangulatos fotó elkészítésében, egy szépen megkomponált sütemény megálmodásában, mint egy gondolatébresztő írás papírra vetésében. Éppen ezért rendkívül izgalmas számomra, hogy ennek a közösségnek is immár a tagja lehetek, és végre az irodalom területén, a sorokkal alkotott világban is elkezdhetem szárnyaimat bontogatni.