A szoba csendje

Ülök a portán félszegen,

Jönnek-mennek elegen!

Köszönök mosolyogva,

Álmodozom bólogatva.

 

Neon fényben és hidegben,

Bántják lelkem épp elegen!

Ajtók nyitódnak, csukódnak,

Jégvirágok pilláimra rakódnak.

 

Menekülnék, de már nincs hova,

Ekkor eszembe jut egy régi Szoba.

Nincs benne-hisz kicsiny helyiség,

Csak néhány párna, kanapéféleség.

 

Mint éhező kenyérre, várom a percet,

Mikor az óra mutatója elüti a hetet!

Nyakkendőm azonyomban kioldom,

Elegáns cipőm fűzőjét megbontom,

 

Felszaladok, mint valami öreg hős,

De talán inkább egy zavart eszelős!

Kulcs a zárban, szívem dobban,

Fáradt testem a kanapén koppan.

 

Égő szemhéjam mögött csillámok,

Redőin át fehér villanásokat látok.

Magamra húzok plédet s takarót,

Így fújok pihenésemre takarodót!

 

Körülöttem még apró neszek,

S én egyre álmosabb leszek.

Elhallgatnak fehér falak lassan,

Szívem is parányiakat dobban.

 

Hátam mögött a gondok, terhek,

Holnapi és jövőbeli nagy tervek.

Úszom át hangtalan magányba,

Csendesen szent némaságba.

 

 

 

 

Zilahi Zoltán
Author: Zilahi Zoltán

1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ne bántsd a virágot

Edit Szabó : Ne bántsd a virágot Hogy kerültél ide, kérlek magyarázd meg most énnékem, hegyek között nyíló viág bontogatja lila szirmát. Kövek mellett gyökér

Teljes bejegyzés »
Versek
Szekeres Zsanett

Olga a cápa

  Olga egy nagy fehér cápa, kész fegyverarzenál a szája. Ő az óceán rettegett réme, közel s távol nincs ellensége. Két sor fog villog baljósan,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Kannibálok

Rózsa Iván: Kannibálok Nem vagyunk semmivel sem jobbak, mint az állatok; tulajdonképpen kannibálok módjára egymást faljuk fel a túlélés reményében. Emberek vagyunk egyáltalán? Vagy ember-állatok?

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek Ha megtámad egy szúnyog, üsd le! Védd magad! Ne érdekeljen, milyen volt a gyermekkora, ne mérlegelj! A szúnyog köztudottan vérszívó; nem azért,

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Gondolatok éjjel

Éjszaka van, a plafont nézem. Vajon mennyi fájdalmat bír el egy test? Míg lesz a szál egyenesből összetekert görcs, mely kiutat már nem keres?  

Teljes bejegyzés »

Anyák napja húsz év múlva

Megint korán keltem. Elhúztam kezem a digitális képkeret előtt, ezzel mára kiiktattam az ébresztő funkciót. Az aktuális képről a hatalmas családom mosolygott vissza rám. Négy

Teljes bejegyzés »