Tudom, tudom:
Téged az élet tűzben edzett,
Damaszkuszi acéllá gyúrtak az évek-
Látod is, meg nem is:
Engem nem gyötört az élet,
Szerencsém hogy hozzád sosem mértek.
Őszintén hiszek neked-
Bármi nyomaszt, bánt, mindig tudod:
Kettőnk közül a több neked jutott-
Jóból is meg rosszból is:
A Csomolungma csúcsáról is szétnéztél,
Most pedig az új világba is belépnél,
Míg én csak a nyelvem köszörültem
Önmagamon, másokon, az egész világon.
Nem is merültem úgy el a mélyben-
Hát a nap fényét én ezért is láthatom.
Lázban csak járvány idején égek,
Minden napom egyformán békésen megy le-
Neked ehhez túlontúl forró a véred,
Szükséged van a kalandra, a dicsőségre.
Author: Baukó Tamás
De vajon bármit nevezhetünk művészetnek, amiben örömünket leljük, el tudunk mélyülni, stílusjegyeket tudunk kialakítani? Megingathatatlan véleményem, hogy igen. A költőt, a séfet, és a labdarúgót egyaránt művésznek tartom – részben azért, mert mindhármat csináljuk csak a kreativitás kedvéért is, részben pedig azért, mert sokan mások is örömüket lelik abban, ahogyan ők kifejezik magukat a papíron, a konyhában, vagy a gyepen. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy még nem leszek harminc amikor meghívást kapok egy alkotói közösségbe, valószínűleg azt kérdeztem volna: „miért hívnának meg valakit, akinek senkit sem érdekelnek a versei?” Ez nem vicc, és nem túlzás: a verseim zömében kulcsszerepet játszik a szorongástól való szabadulás vágya, míg az egyperces novelláim a maguk szarkasztikus hangvételével egy kis felüdülést, enyhülést hoznak általában. Önmagamnak írok, önmagamért, és tudom, hogy aki hasonló gondokkal küzd, annak sokat mondhatnak a soraim. Pár szót mégis szeretnék mondani az utóbbi időkben kitalált újításomról, az Árnyversekről: Az árnyvers (vagy ahogy először hívtam: vers.rar) egy olyan versforma, amelyben az egymást követő sorok két külön hangot szólaltatnak meg – ez lehet a külső-belső hang kettőssége, vagy egy naiv és egy cinikus hang, de mindenképpen ugyanarról beszélnek, és mindenképpen eltérnek sarkalatos pontokon. Lényegében vitáznak egymással éppen úgy, ahogyan...
