A macskák varázstükre

Császár Rita

A macskák varázstükre

Mese

 

Volt egyszer egy múzeum, ahol sok értékes tárgyat őriztek. Még a pince is tömve volt gyönyörű képekkel, régi tárgyakkal, bútorokkal.

Volt ott egy régi, cirádás, aranykeretes tükör is a falnak támasztva, ami le volt takarva egy fehér vászonnal.

Történt egyszer, egyik éjszaka, hogy egy kóbor macska, nevezetesen Foltos Cirmi, a meglazult szellőzőrácsot leverte, s beszökött a múzeumba, a pincébe.

Már benne jártunk a télben. Odakint hideg volt az éjszaka, Foltos Cirmi tappancsai fáztak. Így hát bemászott a szellőzőn, hogy elgémberedett lábait megmelengesse. Ahogy leugrott a földre, mentében leverte a régi tükörről a vászonlepedőt. Még jó, hogy nem törte össze.

Foltos Cirmi nem volt mindig kóbor macska, csak mostanában volt az, mert meghalt a gazdája, egy öreg néni. Az öreg hölgy nagyon szerette, ha tehette, kényeztette.

Foltos Cirmi érdeklődve nézett a csillogó tükörre. Megszaglászta, aztán belenézett. Emlékeiben felvillant az öreg hölgy szobája, ahol szintén volt tükör. Miután megetették és megsimogatták, mindig a tükörben nézegette magát, hogy milyen szép és fájintos kandúr is ő. Ezen elmélázott, fejében kellemes emlékek jelentek meg.

Gondolta, hogy most belenéz ebbe a tükörbe. De ahogy belepillantott, hátrahőkölt. Egy igazi, sörényes, nagy oroszlán bámult vissza rá.

-Hogyan lehet ez? – kérdezte önmagától halkan, alig hallhatóan. De a tükörbeli oroszlán így is meghallotta.

-Az úgy lehet, hogy én a macskák varázstükre vagyok, s olyan alakot veszek fel, amilyen lélek lakozik abban a macskában, aki belém néz.

-Akkor te most azt mondod, hogy nekem oroszlánlelkem van? Sohasem gondoltam volna. Én mindig azt hittem, hogy csak egy egyszerű macska vagyok.

Foltos Cirmi leült a varázstükör elé, s nem szólt egy szót sem. Már egy jó ideje ült így, s csak bámulta a varázstükörben megjelent fennkölt oroszlánt.

-De ki vagy te? – kérdezte aztán kíváncsian. – Te egy oroszlán vagy, nem a tükör. – mondta hitetlenkedve Foltos Cirmi.

-Én? Én valójában te vagyok. Tudod, te ilyen vagy igazából belülről. Én a lelked vagyok, és azt akarom, hogy megismerj engem. Beszélgess velem, kérlek.

-De te olyan hatalmas vagy. Sokkal nagyobb, mint én. Erős vagy és bátor. Én azt hiszem, sohasem leszek ilyen.

-Pedig a lelked ilyen hatalmas, bátor és erős, csak még nem nőttél fel hozzá. – mondta a tükörbeli oroszlán.

-Azt mondod, hogy ilyen leszek majd valamikor?

Az oroszlán kedvesen elmosolyodott, és így szólt:

-Már ilyen vagy. Csak meg kell tanulnod a benned szunnyadó képességeidet. Belülről már most is ilyen vagy. S ez a varázstükör meg tudja mutatni azt is, ami a szemnek amúgy láthatatlan.

-Csak én láthatom, hogy milyen vagyok belülről?

-Csak te. Ha másik macska néz bele a tükörbe, az a saját lelkét fogja csak látni.

Ám ekkor a szellőző felől kaparászás hallatszott. Egy másik macska közeledett, vagy inkább kettő. De ezt akkor még Foltos Cirmi nem tudta.

Valóban két macska volt, egy nagyobb és egy kisebb. Akik felfedezték, hogy a szellőzőrács leesett, s szabad az út befelé. A nagyobbik macska megszólalt:

-Menjünk be, odabent melegebb van. – mondta, szinte atyáskodóan.

A másik macska félősen pislogott rá.

-De én félek. – mondta fogvacogva.

Nem lehetett tudni, hogy a félelemtől vacog-e vagy a hidegtől.

-Ne félj. – morogta halkan a másik. – Majd én, megvédelek.

A kisebbik macska egy kicsit megnyugodott. Óvatosan bemásztak a szellőzőn át, és leugrottak a pince padlójára. Foltos Cirmi érdeklődve fordult feléjük.

-Hát te? – kérdezte rögtön a nagyobbik macska tőle.

-Én találtam ezt a helyet először. – mondta egy kicsit sértődöttem Foltos Cirmi.

-De azért mi is jöhetünk, nem? Odakint nagyon hideg van.

-Jöhettek. – enyhült meg Foltos Cirmi. – De kik vagytok?

-Én Csíkos Cirmi vagyok. Ő meg itt Pindur Cica. – mutatott rá a kisebbik macskára Csíkos Cirmi.

A kisebbik cica, félénken fordult a hang irányába.

-Szia! – rebegte halkan. – Mi csak erre jártunk, és fáztunk.

-Hát gyertek. Nézzétek, mit találtam. – vette át a szót Foltos Cirmi. – Egy tükör van itt a fal mellett. Egy varázstükör, az ám.

Csíkos Cirmi érdeklődve nézett Foltosra, aztán belenézett a tükörbe. Az igazság az, hogy Foltos Cirmi éppen ezt akarta. S most azt várta, hogy mi lesz ennek a hatása. Hát volt hatása. Csíkos Cirminek hamarosan elkerekedett a szeme, és két lépést hátrálva, elkapta a tekintetét a varázslatos tükörről.

 

 

-Istenem, ez meg mi? Ez nem én vagyok. Ez egy tigris.

-Egy tigris? – kérdezte ámulva Foltos Cirmi. Aztán ezt morogta. – Nekem egy nagy oroszlánt mutatott a tükör.

-Egy hatalmas, csíkos tigris, becsületszavamra. – erősködött Csíkos Cirmi.

Közben Pindur Cica is óvatosan megközelítette a varázstükröt, és belenézett. Őrá furcsamód, máshogy hatott a tükör. Odafutott, egészen közel, és a kis mancsaival megtapogatta a tükör lapját, és közben, csak májogott, nagyon megörülve valaminek.

-Egér, egér! Ott egy kisegér! – ezt kiáltotta, és meg akarta fogni az egeret, aki pedig olyan szépen nézett rá kis fekete gombszemeivel.

Foltos Cirmi először furcsán nézett, de aztán felnevetett.

-Szóval, a te lelked egy kisegér. Hát, úgy is nézel ki, becsületszavamra mondom.

Csíkos Cirmi viszont egy kicsit bután nézett, mert ő azt hitte, hogy Pindur Cica meg fog ijedni a különös tükörtől. De nem így lett. Foltos Cirmi látta ezt, és el kezdte megmagyarázni a tükör működését.

-Figyeljetek! Ebben a tükörben minden macska a saját lelkét látja, olyannak, amilyen belül, valójában.

-Akkor az én lelkem egy tigris? – kérdezte csodálkozva Csíkos Cirmi.

-Bizony az. Az enyém pedig egy oroszlán. – mondta Foltos Cirmi.

-Az enyém pedig egy kisegér. – mondta szerényen Pindur Cica, és így folytatta. – Nem is baj, legalább nem ijedek meg tőle.

-Beszélhettek is a saját lelketekkel, ha akartok, csak meg kell szólítani. – mondta Foltos Cirmi.

Csíkos Cirmi kapva kapott az alkalmon. Odaállt a varázstükör elé, egészen közel, és belenézett. Rögtön megjelent neki a tigris.

-Tényleg tigris a lelkem legbelül? – kérdezte, mert más hirtelen nem jutott az eszébe.

-Hát, láthatod. – válaszolta a tigris, aztán jelentőségteljesen ránézett Csíkos Cirmire, és így folytatta. – De te nagy dolgokra vagy hivatott. A barátaidat mindig meg fogod védeni, és a vezetőjük leszel.

-Hihetek neki? – nézett Foltos Cirmire Csíkos Cirmi.

-Szerintem, igen. Az én oroszlánom is igazat mondott.

-Akkor az én lelkem egy kisegér? – szólt közbe Pindur Cica. – Akkor én legszívesebben megenném a lelkemet. De akkor meghalnék én magam is, nem?

-Valószínűleg. – mondta Csíkos Cirmi. – De mi lenne, ha én enném meg azt a kis egeret? Hogy egyem a kis szívedet. – tréfálkozott Pindur Cicával Csíkos Cirmi.

Pindur Cica elnevette magát, s így szólt:

-Én legalább nem félek a kicsi lelkemtől. A tietek elég riasztó és hatalmas.

-A lényeg az, hogy a varázstükör segítségével össze tudunk barátkozni a lelkünkkel, elbeszélgethetünk vele és meg is ismerhetjük.

Azzal Foltos Cirmi belenézett a tükörbe. Rögtön megjelent neki a hatalmas oroszlán. De a többiek csak Foltos Cirmit látták a varázslatos tükörben. Mindegyikük beszélt egy kicsit a saját lelkével, aztán aludni tértek.

Ezután minden éjjel a múzeum pincéjében éjszakáztak mind a hárman, és lassacskán felnőttek a saját lelkükhöz. Foltos Cirmi kezdett úgy viselkedni, mint egy valódi oroszlán. Csíkos Cirmi pedig egy tigris lelkét tudhatta magáénak. Míg Pindur Cica olyan lett, mint aki fél mindentől, de óvatos és büszke, mint egy kisegér.

Aztán később megmutatták a tükröt a barátaiknak is. Volt, akinek a lelke gepárd volt, másé fekete párduc, de volt hiúz és puma is. Sőt, olyanok is voltak szép számmal, akiknek csak egyszerű macskalelke volt.

De mind szerették egymást, mert megismerték önmagukat, s ezáltal egymást is.

 

Vége

 

Fonyód, 2025. augusztus 2.