Körforgás

Körforgás

Itt az éltető, jó tavasz

Reménységet s új reményt fakaszt.

A legelők zöldelnek,

Lovak vágtáznak,

Méhek zömmögnek ,

Virágok pompáznak.

Érkeznek a gólyák messze földről,

Madarak csiripelnek az örömtől.

A kabátok már csak lógnak,

Nem felfogója már cúgnak, hónak.

S most a szerelem idején,

Mi ketten te és én, a világ közepén,

Álmodozó lusta télből ébredve,

Dolgozó, szorgos tavaszban lépkedve,

Pirosló, gyöngyöző homlokkal,

Vetjük a jövőt tele álmokkal.

A szél, a fény, az illat a hang, az eső,

A természetet éltető összes erő,

Berobbant a telet elűzve,

Melynek hírnökéül, a napsugarait küldte.

S mikor eljön az ideje, a tavasz kacagva tova száll

S helyébe a forró, meleg nyár áll.

 

Nagypál B. Rebeka
Author: Nagypál B. Rebeka

Nagypál-Buduczki Rebeka vagyok, jelenleg gyógypedagógus és állattenyésztő. Egy Tisza melletti kisvárosban születtem, majd később innen kerültem fel Budapestre. Tanulmányaim befejeztével visszahúzott a szívem, ezért hazaköltöztem Csongrádra. Itt élt a nagymamám is, akinek köszönhetem a költészet szeretetét. Tőle tanultam a versírás fortélyait. A környezetem mindig mérföldkövet jelent alkotásaiban. A novellák az elmúlt 3 évben ragadtak magukkal. Számomra az írás nem más, mint hallhatatlan gondolatok papírra vetése.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »