A címre kattintva láthatod a videót.
Olyan zsák vagy, mibe belebújnék, belebújnék,
de félek, ha megtenném, belehalnék, belehalnék.
Irigyeink miránk köveket dobnának,
köveinkkel együtt folyóba dobnának.
Vízben szellemek, égben romlott angyalok lennénk,
szégyenemben földre szállni, kísérteni se mernék.
Karod elringat, mint kis puha ágy,
benne a vágy, amit senki se lát
benne a vágy, mint kis puha ágy.
Ringass el, ó, ringass hát,
félni többé engem sose látsz.
Olyan zsák vagy, mibe belebújnék, belebújnék,
de félek, ha megtenném, belefúlnék, belefúlnék.
Szemed télvíz idején fahéj ízű bor, vér színű bor,
a tűzhelyen forr, majd ereimben tánc- tombol.
Hadd igyam hát, egyszerre épít és rombol.
Hadd igyam hát, nézz csak rám,
bármit kérsz, nem tilt semmit a józanság.
Hangod sejtelmes sejem takaró,
minden bűneim alól feloldozó.
Beszélj hozzám, mesélj nekem,
és én engedelmesen megígérhetem,
a mese vége előtt nem alszom el.
Olyan zsák vagy mibe belebújnék, belebújnék,
de félek, ha megtenném, belehalnék, belehalnék.
Elrejtőznék tested erejében,
virágot ültetnék vágyaid kertjében.
Ölelj úgy át, hogy most senki se lát.
Legyen eljárva ez az utolsó tánc.
Olyan zsák vagy mibe belebújnék, belebújnék,
az se érdekelne, ha belehalnék, mert belefúlnék
Author: Simon Csilla
1988-ban születtem. Amint megtanultam írni az iskolában, vágytam arra, hogy alkossak. Számomra a szavak barátok, gyógyír, és minden voltak. A papír és a toll pedig hűséges társaim. A papír nem árult el, nem csapott be, nem használt ki…. Csak meghallgatott bármikor. Vagy sokat beszélek, vagy csendben figyelek. Az ember érdekes, gyönyörű lény. Kimeríthetetlen forrása az irodalomnak. Mániákusan a szemébe akarok nézni mindenkinek. A tekintet olyan tó, amelyben kiváltság elmerülni, és lejutni a lélekig benne. Hogy mit szóltak, mit szólnak ahhoz, hogy írogatok? Gyermekkoromban haszontalannak, bolondnak, betegnek diagnosztizáltak érte, olyannyira, hogy gyógyszerekkel akartak belőle kikezelni. Aztán nagylányként, amikor rávilágítottam egy-egy emberi szörnyeteg tevékenységére a verseimmel, ki akartak az iskolából csapni. Megzsaroltak, megint betegnek akartak mondani, és egy intézmény gondjaira bízni. Pedig csak figyeltem a világot, és tükröt tartottam elé. Versekkel, mesékkel. Úgy hiszem, ez a művész feladata. Nem kiszolgálni a megőrült társadalom aberrációit, hanem szolgálni, jóra nevelni a társadalmat. Megörökíteni a nagy pillanatait… Ma már nem szégyellem, hogy írok. Amatőr vagyok, de nem is akarom képezni magam. A profizmust meghagyom azoknak, akik ebből akarnak élni. Én csak írom, ami a lelkemből kiszalad, gyakran gondolkodás nélkül. Tiltottak az alkotástól. Belebetegedtem. Nekem írni olyan, mint vizet inni, enni, élni. Két éve döntöttem úgy,...
