Mondd ki végre egyszersmind
(Eszköz volt csupán az ököl)
Sebeimről csak hazudtál nekem
(Százszor is megérthetem újra)
Azért viselem most is a kínt
(Amit csak a fájdalom közöl)
Mert szeretni magam nem merem
(Azt mégsem önthetem szóba).
Author: Baukó Tamás
De vajon bármit nevezhetünk művészetnek, amiben örömünket leljük, el tudunk mélyülni, stílusjegyeket tudunk kialakítani? Megingathatatlan véleményem, hogy igen. A költőt, a séfet, és a labdarúgót egyaránt művésznek tartom – részben azért, mert mindhármat csináljuk csak a kreativitás kedvéért is, részben pedig azért, mert sokan mások is örömüket lelik abban, ahogyan ők kifejezik magukat a papíron, a konyhában, vagy a gyepen. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy még nem leszek harminc amikor meghívást kapok egy alkotói közösségbe, valószínűleg azt kérdeztem volna: „miért hívnának meg valakit, akinek senkit sem érdekelnek a versei?” Ez nem vicc, és nem túlzás: a verseim zömében kulcsszerepet játszik a szorongástól való szabadulás vágya, míg az egyperces novelláim a maguk szarkasztikus hangvételével egy kis felüdülést, enyhülést hoznak általában. Önmagamnak írok, önmagamért, és tudom, hogy aki hasonló gondokkal küzd, annak sokat mondhatnak a soraim. Pár szót mégis szeretnék mondani az utóbbi időkben kitalált újításomról, az Árnyversekről: Az árnyvers (vagy ahogy először hívtam: vers.rar) egy olyan versforma, amelyben az egymást követő sorok két külön hangot szólaltatnak meg – ez lehet a külső-belső hang kettőssége, vagy egy naiv és egy cinikus hang, de mindenképpen ugyanarról beszélnek, és mindenképpen eltérnek sarkalatos pontokon. Lényegében vitáznak egymással éppen úgy, ahogyan...
2 Responses
Pár sor, mégis mennyi mindent megtudunk a bántalmazó kapcsolatról…
Tetszik a vers formája is.
Aki saját magát nem szereti, az nem képes mást sem szeretni. El kell fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, a hibáinkkal, gyarlóságainkkal, de a jó tulajdonságaink sem szabad szem elől tévesztenünk. A mérlegbe kell mindet tennünk.
Szeretettel: Rita🥰