az elején.
amúgy is bizonytalan?
azóta nem terem számára
ügyeletes mentő, hogy sérvre megoperálnák;
megérkeznek fiai, a groteszk Góliátok.
ne tartson be határidőt a körmei alatt! –
beteg kör; a szemöldökfán a repedés.
mulatság mindenütt, a klímát váltó városokban.
bizony itt mérce nélküli minden gémkapocs-üldözés.
a sajtburgerek felelőtlen káromkodása és ez az antihumánus üléssor előtt.
a hibernált konfliktusok turisztikai szakértői
csakúgy csüngenek
a beolvasztott aranyrudakon.
a nihilbe vesző légkalapács utoljára megereszt még egy cinkos mosolyt;
semmi kétség hát afelől, hogy szabadon válogathatunk most már a rezzenéstelenségre épülő mikrobák címletei között.
a sárral tapasztott ösztönök illúzióromboló birtokán a cédaságra hajlamos
indítékok kihajtanak.
hogy mi újság itthon?
a majomméz ára újfent felszökkent, az ívek megsemmisítették a szuggesztív hatások oltványát,
a kiásott szemle virtuális prémje kedvez az évszakoknak,
ám a családi jelenetek a régiek; a kullancseső megment ugyan minket a tetováló szalonoktól,
ám igényeink ettől még csak magasabbra csapnak;
úgy őszintén: ki merné megidézni az elsápadt parkolójegy felturbózta
trónt? és ki rontana rá szívesen arra a férfira, akinek lába nyomán
felhasadnak a kontinensek?
figyelmezzetek hát!
az ember, ha körbenéz, mindenütt csíkos ellenségekbe botlik! –
tétlenül állsz valamelyik emlékműnél és kiszakad belőled a lófrálás, mint anyakönyvi
kivonatból a csemperagasztó bűvölet.
nimfomániádat kórboncnokok könyvelik.
félsz az elszakadástól;
megnyugtatlak, a tunyaság nem jár együtt a többszörös satírozással,
hanem a pirulás éli reneszánszát.
egy félig informált kollégádban lecsapnak a pukkancsok a zátonykriptára, mire a pulzárok
elfeledik saját nevelő szüleik címét;
lajstromba vett bumerángjaid összebogozzák
a logopédus álmait,
egyszerűbben szólva lefejezik a tumultust.
miért nem mersz tengelyt akasztani a varázsütéssel?
felöklendezne a tobozmirigyed?
egy-két pad alatt morzsáló diák és díjazott rozéjuk terebélyesebbé válik,
mint maga a betűkomplexus.
az állományt apasztó hórihorgas penészt habkönnyű pórázon tartsd! –
a sarkon bevásárlóközpont, s mindez élősdi holtodiglanod javára.
a forgalmi okokból kivont késés szimbolikus honoráriuma a tanú rá,
hogy az elején tartok mindennek!
mindazonáltal úgyis bevillan, honnan ismersz, s ismerlek ily jól…
Author: Szakállas Zsolt
1965-ben Miskolcon születtem, Emődön élek és alkotok. Szürrealista költő és absztrakt expresszionista festőművész vagyok. 2010-ben jelent meg első önálló kötetem Fotontej címmel. Írásaimat közölték többek között a miskolci Új Bekezdés antológiái, a Magyar Műhely, a Pannon Tükör, a Tiszatáj és a Rost folyóiratok. Festményeimet önálló kiállításokon mutattam be Budapesten a Magyar Műhely Galériában és az Art 9-Galériában, Miskolcon a Művészetek Házában és Nyíregyházán a Pál Gyula Teremben. Alkotásaim rendszeresen szerepelnek a Miskolci Téli Tárlaton. Az írás és a festés számomra több, mint önkifejezés. Szenvedély, ahol nemcsak a mindennapi dolgoknak van helyük, hanem azoknak is, amelyek mélyen lapulnak a tudatalattinkban. Ide sorolnám az abnormális történéseket is. A lélek készen áll, hogy a legkülönfélébb képzeteinket összegyúrja valami mássá és aki képes megidézni ezt a „másságot”, annak szó szerint csodákban van része. Miért is van erre az eljárásra szükség? Hogy kizökkenjünk a fizikai létből, mely ledarálna minden útjába esőt. Furcsa egybeesések, tévelygések, álom és őrület, leleplezés; ezek a tényezők honosodnak meg a művészetemben.