Becsaptam magamat,
azt mondtam: jól vagyok.
Hazudtam mindvégig,
nem teltek el úgy napok.
Pedig aki én vagyok,
már összetört bennem.
Nem talált egyenes utat –
csak keringett lelkem.
Én tényleg el akartam hinni,
hogy jól vagyok.
Mindaz, amit tettem…
Majd szívem megdobog.
Nem!
Most már tisztán látom és érzem.
Pajzsként húztam magamra –
ez volt a vétkem.
Pajzs a világgal szemben,
pajzs egy ütés ellen.
Ne lássák, mennyire törékeny az…
akit elrejtettem.
S én titokként lapultam magamban,
onnan figyeltem.
Mit művel odakint
az a bosszantó másik énem.
Nem vagyok oda azért,
amit a másik én tett.
Hagytam magam sodródni,
és valahogy… így lett.
Ha én ezeket akkor
meg nem tettem volna.
Akkor én, ki én vagyok,
magamnak lennék foglya.
Author: Muzsik Szandra
Az írás számomra nem csupán érzelemkifejezés, hanem egy sóhaj. Néha kiszökik, máskor félve bennreked. Amikor már súlya van, gondolattá sűrűsödik, szavakat keres magának, majd alkotássá válik. Ezekben a szövegekben hagyom, hogy az, ami bennem készül, csendben, de őszintén kilépjen a függöny mögül. Miközben a soraimat írom, a háttérben szóló zene kísér, és teljesen belefeszülök ebbe az érzelmi világba.