Hanyatló testem minden gyengesége
te vagy. A perc, amely órákká érve
korbáccsal kergeti elmém fürgeségét,
a homokba. Oda rajzolja az ő gyermekét,
kit ifjan fa tetemére szegeztek,
kit akkor, sokan nem értettek,
pedig Ő tudta, hogy porból lett testünk
egyetlen reménye a lélek időtlensége.
Legalábbis, ha minden erőnkkel arra törekszünk.
Ez az egy út visz a halhatatlanságba,
nevezhetjük Valhallának,
a keresztény Mennyországnak,
vagy csupán az édes
örökkévalóságnak.
Author: Czomba Zoltán
Magyarország északkeleti részén, Pátroha községben élek családommal. Középiskolai tanáraim hatására kezdtem el verseket írni az előző évezred végén, több- kevesebb sikerrel. Diákkori alkotásaim közül néhány a Természet és én! című antológiákban helyet is kapott. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra visszataláltam az íráshoz. Azóta műveim száma folyamatosan gyarapszik, és már nem keresek kifogásokat, nem állítok akadályokat eléjük. Főbb témáim a család és az emlékezés, a hazaszeretet és nemzeti identitás, természet és mindennapi élet, valamint az elmúlás és az idő kérdései. Verseimben gyakran jelenik meg a közösség és a társadalom iránti felelősség is. Az írás számomra egyszerre önkifejezés és párbeszéd: szeretném, ha verseimben mindenki felfedezne valamit a saját életéből. Bár olykor drámákat is írok, leginkább a költészet az, amihez újra és újra visszatérek. Örömmel osztom meg gondolataimat mindazokkal, akik nyitottak a költészet varázsára. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és a számtalan hobbim közül az egyik legfontosabb számomra az olvasás.