Jön a tavasz, de lekésem ez „újulás-vonatot”.
Bimbózik a rügy, míg én csak vacogok.
Nyújtózom, de nem érem el a szép napot.
Félek, hogy e hideg sötétben ragadok.
Csicseregnek madarak. Csöpögnek jégcsapok.
Húz a remény, tán most belékapaszkodhatok…
Rövidebb legyen az éj, és világosabbak hajnalok.
Nem süllyedek mocsárba. Tavaszodni akarok!
Itt a tavasz,….el én se kókadok.
Hasít az élet,…elérem a „gyorsvonatot”!
Csak cél kell, mit még megragadhatok.
Új remény, melybe megkapaszkodom.
Szép a tavasz, vele én is megújulok.
Szívet gyógyít a fény,mélyen túlcsorduló.
Kapaszkodom belé, hitébe egy haldokló….
Jön a tavasz. s hozhat ez élet. még…. más jót.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
