Három óriás hegy mögött, a fenyő erdőn túl,
éldegélt ott családjával a leggyávább kis nyúl.
Ha valami megzörrent, mert rászállt egy madárka,
azon nyomban inába szállt minden bátorsága.
Félelmében remegett, hideg rázta, s reszketett.
Ami nála nagyobbra nőtt, mindazoktól rettegett.
Ahogy lassan felnőtté vált és hatalmas nyuszi lett,
úgy gondolta, hogy a múltban félt már éppen eleget.
Büszkén állt ki a tisztásra és egy nagyott rikkantott,
tudja meg hát mindenki, én egy bátor nyúl vagyok.
A kis nyulak összegyűltek, s kimentek a tisztásra,
nem hittek a szemüknek és kérdőn néztek egymásra.
Nyuszi apó rá is szól, hogy Ferdeszemű mit beszélsz,
ha a róka gyorsabb volna, bizony te már rég nem élsz,
de a nyuszi mondja tovább: nem félek én senkitől,
sem rókától, sem farkastól, sem a barna medvétől.
Valamennyi nyuszinak most táncos lett a kedve,
jöhet róka, akár farkas, vagy a barnamedve.
Nyuszi koma tovább henceg: hoci már a kalapom,
ha a farkas ide jön, akkor majd agyon csapom.
Farkas éppen erre kószált, három napja nem evett,
korgó gyomra jó ideje nyuszi húsra éhezett.
Örül, mikor meghallja a nyulak nagy lármáját,
felcsillan a szeme mindjárt, s megnyalja a száját.
Jó is, hogy a sok nyuszi pont önfeledten itt mulat,
amire majd észbe kapnak meg is eszek pár nyulat.
Nyulacskák míg örömittas víg táncukat lejtették,
végzetük, hogy íly közel jár bizony nem is sejtették.
Bátor nyuszi felugrott egy jó nagy fatuskóra,
büszkén szájal: Gyáva nyulak halljatok egy szóra!
Abba lehet hagyni most már az örökös nyafogást,
tanuljatok, mutatok néhány dzsúdó fogást.
Éppen mozdult, amikor a farkast észre vette,
nem sok kellett már ahhoz, s eláll a lélegzete.
Egyet nyögött, s ahogy tudott, jó magasra felugrott,
levegőben mint egy labda szállt, miközben elforgott.
Magasból, hogy leesett a farkas fején jót puffant,
azt hitte, hogy itt a vég, s talán már ki is nyiffant.
Farkas hátátn végig gurult, s rémülten bukfencezett,
perdült egyet majd elfutott, mint aki eszeveszett.
Futott, amíg lába bírta, több hegyen és völgyön át,
egyszer aztán úgy érezte, nem bírja most már tovább.
Korhadt tuskó útját álta és egy gödörbe bukott,
kerülgette rég a sírás, már fölállni sem tudott.
Összegörnyedt, s annyit tudott mondani, hogy jaj, jaj, jaj!
Jön a farkas, ha utolér, akkor lesz itt jó nagy baj!
Nem tudta a farkas sem, hogy mi történt és megijedt,
feje zúgott, s töprengett, hogy ki is tett vele ilyet.
„Égszakadás, földindulás, puskával jár a vadász,
Szedd a lábad, szaladj gyorsan fuss hát farkas pajtás”
Ezt gondolta, s úgy elinalt, mintha ott sem volna,
cikázott a tuskók között, s ugrott mint a bolha.
Mindenki csak dicséri a hős bátor nyulat,
jól elbánt a farkassal és sok nyúl ezen mulat.
Hova lett a bátor hősünk? – kérdi Mama nyuszi.
Keressük meg, mert jár neki néhány hála puszi.
Elindultak, s rábukkantak, ott volt, ahol elesett,
ilyedt volt még mindig és csak lihegett és remegett.
Dícsérték, hogy bátorsága nem egy minden napi tett,
körbefogta a sok nyuszi, akiket mind megmentett.
„Derék hősünk, bátor nyuszi, legény vagy a gáton
nincsen párja hőstettednek hetedhét határon.”
Megevett volna a farkas, hogy ha te nem lennél,
kérhetsz répát, almát, epret, mondd meg, hogy mit ennél!
Nyuszink túlzott önbizalma nyomban visszatért.
Erős vagyok, s nem hittétek ez a dolog nagyon sért.
Mondtam én, hogy egy-két farkas nekem meg sem kottyan
elbánnék én többel is ha kedvem épp úgy szottyan.
Ettől kezdve Ferdeszemű büszkén járt az erdőben,
minden madár róla fütyült kertekben, mezőben.
„Ilyen bátor nyuszi nincs is az egész világon”
ezt károgják a varjak is minden fán, s az ágon.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
