Megint korán keltem. Elhúztam kezem a digitális képkeret előtt, ezzel mára kiiktattam az ébresztő funkciót. Az aktuális képről a hatalmas családom mosolygott vissza rám. Négy gyerekem és öt unokám portréi, világjáró kalandjai, eredményei váltották egymást az okoseszközön határozott kétperces időközönként. Ha elég időt szántam rá, az egész eddigi életüket végig nézhettem fél óra leforgása alatt. Beágyazás és a hálószóba rendbetétele közben mindig loptam egy-egy pillantást, így minden napom hálával teli szívvel indult. A képkeret bal felső sarka naptárként funkcionál, kicsit azon is elidőztem. Vasárnap anyák napja lesz. Ünnepnapok közeledtével döbbenek rá, milyen gyorsan múlik az idő. Bár a napjaim jelentősen nyugodtabban telnek, mint sok évvel ezelőtt; így is akad annyi tennivaló, hogy a hetek összefolyjanak. Idén is úgy tűnik, – a vánszorgó januárt leszámítva – száguldanak a hónapok egymás után. Fejben máris nekikezdek a tervezésnek. Mit fogok főzni, melyik jól bevált tortát készítem el. Szép idő ígérkezik, így a kertben fogok teríteni, addigra az orgona is teljes pompájában lesz. Bár én vagyok az anya, ez a nap nemcsak rólam szól. Nagyobbik lányom és a menyeim is édesanyák, őket is ünnepeljük. Illetve végre megint mind együtt leszünk, amire csak ritkán adódik lehetőség. Megállok a hűtőajtó előtt, gombnyomásra már sorolja is, mik hiányoznak a mentett recepthez. Bepipálom a szükséges elemeket a listán, itt-ott módosítok a mennyiségeken. Almából kétszer annyit rendelek, mert Oli fiam nagyon szereti. A gondolatra elmosolyodom. Eszembe jut a nagyobbik „kisfiam”, aki 31 éves létére játékkal keresi a kenyerét. Számítógépes játékokat fejleszt és tesztel. Nem annyira örülök, hogy egész nap a gép előtt ül, de ez a munka teszi boldoggá. Őt mindig is ez a világ vonzotta igazán, így megtalálta a helyét. Szerencsére a kisfiával szívesen focizik, így van mozgás is az életében. Felocsúdok a gondolataimból és megnyomom a küldés gombot a rendelésemen. Az okoshűtő elküldi a bevásárlóközpontba, ahol összekészítik és még ma délután kiszállítják. Vannak kellemes részei is túlmodernizált életnek. Én elleneztem, hogy ennyi „kütyü” legyen az otthonomban, de a gyerekek ragaszkodtak hozzá. Ők ebben élnek, nekik már ez a természetes. Nekem eleinte nehéz volt megszokni a sok újdonságot, de mára bevallom, én is megszerettem a kényelmet, amit nyújtanak. Következő utam a fürdőszobába vezet, ma még nem is néztem tükörbe. Természetesen a tükröm is okos, ahogy belenézek, az arcom alapján máris küldi a diagnózist: dehidratáltság. Persze, hiszen ma még nem is ittam semmit. Gyors arcmosás és a krémem felvitele után újra a konyhába megyek. Főzök magamnak egy teát, a vízforralóm tökéletes hőfokon áll meg, nem kell sokat várnom. Kezemben a bögrével kisétálok a kertbe, gyönyörködöm a virágaimban. Sokat nőtt a fű, holnap beindítom a robotfűnyírót is, legyen szép az udvar hétvégére. Nyakamban van a „telefonom”. Ehhez is a gyerekek ragaszkodtak. Nemcsak arra jó, hogy mindig kéznél legyen és tudjak telefonálni, hanem folyamatosan figyeli a vérnyomásomat és egyéb értékeimet. Gond esetén üzenetet küld a háziorvosnak és a vészhelyzeti kontaktként beállított férjemnek is. Neki is van ilyen eszköze, ő óraként hordja. Én a nyaklánc kivitelt választottam inkább. Fényképezésre is alkalmas, de az a funkció nekem túl bonyolult. Megtartottam a régi fényképezőgépem, ezt szoktam használni. Egy darabka múlt. Sőt a harmincadik házassági évfordulónkra a gyerekek közös ajándéka egy polaroid gép volt, valódi kincs. Ezt az igazán különleges alkalmakra tartogatom. Olyan szerencsés vagyok, hogy még fel tudom hívni az anyukámat. Az, hogy ő itt van köztünk, valóságos csoda és olyan ajándék, amiért nem lehetek elég hálás. Így most az ő számát „tárcsázom”. Nem veszi fel egyből, pedig ugyanilyen eszköz lóg az ő nyakában is. Ilyenkor mindig kihagy egy dobbanást a szívem, de aztán eszembe jut, hogy a hallása már nem a régi. Mikor végre felveszi, azonnal hallom a hangján, mennyire megörül nekem. Megbeszéljük az ügyes-bajos napi dolgainkat, panaszkodunk kicsit az egészségünkre, utána pedig megbeszélem vele a hétvége részleteit. Ilyen nagy családi összejövetelek után mindig nálunk tölt egy éjszakát és plusz egy napot. Kipiheni a nyüzsgést, hiszen a dédunokák nagyon lefárasztják. Ilyenkor tudunk nyugodtan kettesben is beszélgetni. Anya után a kisebbik fiamat próbálom elérni. Most is mint mindig, az AI titkárnőjét érem csak el. Gergő nagyon elfoglalt vállalkozó, építkezéseket felügyel. Keze alatt bújnak ki a házak a földből, mint megannyi gomba. Bár már nem lenne szüksége rá, mégis gyakran beáll ő is a munkások közé, szereti a kétkezi munkát. Kevés szabadidejében pedig motorozik. A technológia nála a digitális titkárnőben mutatkozik meg. Feladom, hogy munkaidőben elérjem, inkább a családi chat csoportban üzenem meg mindenkinek az anyák napi ebéd részleteit. Réka lányomnak nem kell üzennem, ő még velünk lakik. Elég a kisháza ajtaján bekopogtatnom, ha beszélni szeretnék vele. Soha nem nyit elsőre ajtót, mert szinte állandóan zenét hallgat. Musical szakos az egyetemen, mindene a zene. Benyitva most is a nappalikként is funkcionáló szobája közepén találom, amint a reggeli nyújtását végzi. Természetesen fülessel a fülében. Mikor végre észrevesz, leülünk az apró kanapéjára beszélgetni. Mindig áhítattal hallgatom, mikor a jövőbeli terveiről mesél. Emlékszem, már egészen apró korában is mennyire igényelte a kizárólagos figyelmünket ami, – negyedik gyerekként a sorban – egyáltalán nem volt egyszerű. Viccelődtünk is sokat az apjával, hogy színésznő lesz a gyerekből. És lám. Megkérem, segítsen levenni a szekrény tetejéről a gyerekkönyves dobozt. Már Émi, a nővére legkisebb gyermeke is akkora, hogy kezébe merem adni az ereklyeként őrzött vastag lapú mesekönyveket. Hétvégén elvihet egy újabb adagot magával. Émi óvónő lett, így ezeket a kincsként tartott könyveket még a csoportjába is be szokta vinni. Elképesztő, de vannak olyan gyermekek, akik már egyáltalán nem ismerik a nyomtatott könyveket. Persze ők is hallanak mesét, nekik is olvasnak a szüleik, de a könyvek illata, a lapok surrogása teljesen idegen számukra. Mikor a „kislányom” bevitte a Török és a tehenek klasszikust, a gyerekek teljesen magukon kívül voltak az örömtől. Réka hajthatatlan és az előkészületekből is ki akarja venni a részét. Igazából nekem már nem is marad semmi dolgom vasárnap, csak élvezni az ünnepet és népes családom társaságát. Estére mindenki visszajelez, számítottak az ebédre, így rá fognak érni. Repes a szívem. Az utóbbi időben hangoskönyvet szoktam hallgatni esténként. Ez az este azonban más. Már előre ünneplőbe öltöztetem a szívem és a gyerekek régi anyák napi képeslapjait, ajándékait nézegetem. Simogatom a girbegurba betűket, megmosolygom a nem mindig élethű portrékat rólam. Ezek az emlékek értékesebbek számomra bármilyen drága ajándéknál. Boldog, nosztalgikus álomba merülök. Hamar elérkezik a vasárnap, amikor a kertünket gyerekzsivaj és evőeszközök csörgése tölti be. Oli – a család ügyeletes techguruja – ismét hozott valami izgalmas újdonságot. Hologramos zenelejátszó vagy valami ilyesmi. Engem sokkal jobban érdekel az unokáim huncutsága és anyukám könnybe lábadt szeme. A nap csúcspontja, mikor ajándékozunk. A szebbnél szebb virágok mellé kézzel festett képeslapokat kapok. A legszebbeket, amiket valaha láttam. Mert igaziak és szívből jönnek.
Author: Szekeres Zsanett
Szekeres Zsanett vagyok, mindenkinek csak Zsani. Mióta írni és olvasni tudok, a szavak váltak a menedékemmé. A lapokon lévő távoli világok voltak a kedvenc helyeim, majd később egyre gyakrabban fejeztem ki magam saját írásaimon keresztül. Kisiskolás korom óta írok verset és prózát egyaránt. Mindig is imádtam a könyvtárban tartózkodni. Szeretem a természetet; az állatokat; a szép dolgokat. Megihlet az erdő, az égbolt, egy virág, egy pillangó. Gyakran előbb születik egy fotó és azt követi a szavakba öntött érzelem. Szeretek merengeni az élet értelmén, mélységén. Érzékeny vagyok és sok minden megérint. Van egy öröklött neurológiai betegségem, ami kis mértékben nehezíti a napjaimat. Ezáltal még inkább átérzem a test és az élet törékenységét. A hangsúlyt a külsőségek helyett a belső értékekre helyezem. Legszívesebben szépirodalmat, Shakespearet, illetve kortárs magyar irodalmat olvasok. Négy gyermekem van, sokszor az irántuk érzett szeretetem adja az írásaim alapját. Őket is a könyvek és az olvasás szeretetére nevelem. Álmom, hogy idővel az írás ne csak hobby, hanem a foglalkozásom is legyen. Írásaimnak létrehoztam egy önálló Facebook oldalt, Merengő néven.