Emlékeztetsz valakire

Némán a tükör előtt állva keresem,
Ki a kitartást egykor adta nekem.
Mikor az erő még csak vágyálom,
A tudás aranyát birtokló kánon.
Ha azt mondod nekem, ilyenné válok,
Felteszem a kérdést: Mikor, milyen áron?

Gyerekként azt hittem, az élet ilyen,
Hatalmat lóbáló félelem.
Pengeélen táncoló centiméterek,
Másodperceken múló történetek.
Óriási tévedés azt hinni, igen,
Nem múlik máson, csak hiten.

Falba vájt képkereteken látva,
Úgy tűnik, ez csupán csak látszat.
Polaroidok tárháza,
Nemtetszések kavalkádja.
Porig hajszolt erőt lesve,
Honnan tudod, mikor jössz te?

Felnőve már úgy látom, lehet,
Lehetséges hinni valamiben.
Láthatod magad boldogan nevetve,
A gyerekkori énedre tekintve.
Bizakodhatsz a jobb reményében,
Akkor is, ha közben félsz a sötétben.

Végül talán visszatekintve rájössz,
Az erőd valójában a téged hajtó tűz.
Mindig is ott volt benned,
Arra várva, hogy kiteljesedjen.
És ha esetleg izgatottan fürkészed az eget,
Annyira emlékeztetsz valakire.

2026. január 14.

Nikolics Petra
Author: Nikolics Petra

„Akkor még nem tudtam, viszont most itt vagyok neked, És megígérem Kicsi Én, már mindig veled leszek.” Szia, Petra vagyok.✨ A fentebb olvasható részlet egy 2024 februárjában született versemből származik. Aki írt már bármit élete során, talán tapasztalta, hogy egy-egy mű mennyire személyes tud lenni, szinte meztelennek érezhetjük magunkat tőle. Éppen ezért, akkoriban még csak a telefonom jegyzettömbjével, illetve a naplómmal osztottam meg ezeket. A 2025-ös év azonban ráébresztett arra, hogy mennyire rövid is az élet valójában, így megfogadtam, hogy nem félek megmutatni, ki is vagyok igazán, hiszen a hasonló szívek felismerik egymást. Bár még mindig keresem önmagam, úgy érzem, egyre közelebb állok ahhoz, akivé válhatok. Írásaimmal erőt szeretnék adni, illetve éreztetni, hogy senki sincsen egyedül. Szeretném, ha egyre többen hinnénk abban, hogy minden érzés – függetlenül attól, hogy értjük-e vagy sem – valid, és sosem szégyellni való. Mert néha mindannyiunknak szüksége van mankókra a kapaszkodáshoz.🦋 2005. 03. 19. Instagram: n__petraaa

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az ezüstfenyő toboza A völgyben már megült a hajnali pára, sűrűn és fehéren, mint a frissen fejt tej. A hegyek lábánál fekvő kis faluban ilyenkor

Teljes bejegyzés »

Március óta 

Mikor is írtam rólad, neked utoljára? Talán március közepén mérgemben, Hogy kezdtél elmenni rossz irányba S hogyan süllyedsz el a mélyben.   Azóta is beszélnünk

Teljes bejegyzés »

Ébredezés

Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs és PR- marketing asszisztensként kezdtem. A

Teljes bejegyzés »

Levegőt!

  Minden jó lesz, magamban ezt hajtogattam. Aztán már levegőt sem kaptam, annyira megfelelni akartam…. Alárendeltem sok mindennek magam. Pedig… nem tudhatod a sors mit

Teljes bejegyzés »

Káprázat

Fantáziám képének műalkotása, Egy ember, kinek megvakít hibátlansága. Fényévnyi távolság van kábulatom és közted, Mindent, mi bennem nincs, te magadba fűzted.   Gondjaim hadát így

Teljes bejegyzés »

Vajon örökre eltűntek a csillagok?

A belvárosi buszmegálló sarkába húzódva ácsorgott, miközben egy vékony, puhakötésű, sötétkék könyvecskét szorított erősen a mellkasához. Közel egy órát kellett még várakoznia a busz érkezéséig, de nem bánta – szándékosan jött korábban. Válláról lassan lecsúszott

Teljes bejegyzés »