Ellen-tét-lét

Fény mellett az árnyék,

árnyék mellett a fény,

e duális világban

még bennünk van,

a remény.

Hit, remény és szeretet,

világ világossága él benned.

Ám a világosság mellett

a sötétség is ott van,

benne van e rend

minden itt lévő dologban.

Feketében fehér,

fehérben a fekete,

jin-jang szerű fény és árnyék

egymás nélkül nem létezne.

A kettő együtt áramlik,

egymást folyton folyvást tükrözik.

Így belső világod egyensúlya

lesz kinti világod formálója.

Hisz ha lelked mélyén béke van,

kint is minden rendben van.

Hajnal Cs. Krisztina
Author: Hajnal Cs. Krisztina

Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Halhatatlan üzenet

Edit Szabó : Halhatatlan üzenet Zenekarban, békés csendes este halkan szólal a hegedű zene, koncert-terem lassan életre kel, szólaljon egy halhatatlan üzenet. Szólamok szárnyalnak oly

Teljes bejegyzés »

Megyek

Megyek Egy óra kattog a málladozó falon, Mögöttem az út már a semmibe veszett. Az időt ma még hiába faggatom, A holnap már megtette a

Teljes bejegyzés »

Újév

Újév Januári szél birkózza korán kelőn a kabátot, s elfújja az ünnepet, ahogy álom karácsonyi csillag mezőn csúszkál köntösben még egy-egy ütemet. A díszektől lecsupaszított

Teljes bejegyzés »

Túl a síkon

Túl a síkon Túl a síkon nő a szárnyam. Milyen kicsi lent a lét? Egyedül van, mint egy dallam, cipeli a szenvedélyt! Az út vezet

Teljes bejegyzés »

Keresztapám

Keresztapám Ma a böjti szelek körtáncot járnak, megfújják a földet és odébb állnak. Elnézi, ahogy fenn úszik a felhő, ilyenkor tavasznak mily serege jő. Séta

Teljes bejegyzés »

Bajai orgonaszó

Bajai orgonaszó Én vagyok véled csengő hang, dallam, engedd hát kérlek: szólni akartam. Elmondani így e falak között síró bánatot, gyarló örömöt. Megsimogatni, megölelni még,

Teljes bejegyzés »