Kamaszként azt hittem, tudom,
Egy igazság van csak az utakon.
Fekete-fehér izzó keretek,
Melyeket átlépni nem lehet.
Tudod mi helyes, mi helytelen,
Nem átugorva a lényegen.
Azt hiszed, érted mit jelent,
Az erkölcs, a remény, a szerelem.
Nem csalsz, nem hazudsz, nem lopsz,
Mert a becsület hiánya az oszló kárhozat.
Ha egyszer elvéted, olyan,
Mellkast szorító omló vakolat.
Hiszel a jobb életben, a csodákban újra,
Mert anélkül ez csak az izzó folyó útja.
Ha nem lenne kapaszkodó, mondd csak:
Akarnád, hogy történjen az új nap?
Azt hiszed, többé nem fogod ismét,
Érezni azt az elsöprő érzést.
De nem tudod milyen valójában úgy,
Szeretni, mert az még sosem volt.
Közben megkérdezed magadtól talán:
Meddig vár ez az élet rám?
Úgy élni ahogy mások akarják,
Vagy úgy, ahogy te igazán?
Csalni, hazudni, lopni nem helyes,
De kiszipolyozni az életed, azt megteheted?
Remélni az utolsó lélegzetig lehet,
De nem mindig úgy, ahogy hiszed.
Szeretni néha olyan, mint egy kályhából,
Hamut kaparni az égő fákból.
A kérdés csupán csak az:
Te vagy az éj, vagy te vagy a holt alak?
2026. január 31.
Author: Nikolics Petra
Gondolataim digitális napló formát öltve. 2005. 03. 19.✨