A világ kezdetén,
a Mindenség elején,
ősidők hajnalán,
a nagy EGYség udvarán;
Istennők Istennője,
Istenek Istene,
mindig együtt voltak,
lélekként egy testben.
Mint Lilith,
a női tűz őrzője,
s Plútó,
az átalakulás nagy mestere;
Istár,
a szakrális szerelem hirdetője
és Tammusz,
a természet őrzője;
Ízisz,
a varázslat istennője
és Ozirisz,
a termékenység istene.
E földi, duális létünkben,
világító, isteni fényünkben,
ott élnek minden kis sejtünkben,
legapróbb, legkisebb részünkben.
Egyszerre léteznek két helyen,
van, mikor egyszerre két testben.
A fenti világban Egyetlen Egyként,
csillagok magjában Egy Fényként.
Őrizzük hát szívünkben az isteni lángot,
lelkünkkel ropjuk a szabadságtáncot.
Author: Hajnal Cs. Krisztina
Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt