Múzsám maradsz
Más nem lehetsz
Meg nem kaphatsz
Mert mást szeretsz
Feléd megyek
Messziről kerüllek
Sötét lehet
A víz, mibe merülgetsz
Tó tükrében
Szárad emléked
Napfénynek vetülése
Ábrándja a reménynek
Parton várok
Mint száműzött
Csillag mámor
Mi rég elszökött
Szélnek mondom
Mit nem lehet
Nevet suttog
Képzeletem
Kezem üres
Szívem tele
Te vagy benne
De nem velem
Nem könyörgök
Nem kérdezek
Seb mélyéről
Rímet veszek
Múzsám maradsz
Csak papíron
A valóságban
Úgy sem bírom
Múzsám maradsz
Még egy pillanatra
Versben hamvadsz
S kinyílsz pirkadatra
Feléd mennék
El nem érlek
Szerethetnél
S én is szeretnélek
De inkább égek
Mint könyörgök
Ha nem enyém vagy, az Éjtől félek
Hullámpartot török
Múzsám maradsz
De ott maradsz —
A lap szélén,
Egyedül a legvégén.
Author: Czermann Olivér
Költő és író vagyok, aki a klasszikus világ örökségét és a modern ember legbelső kérdéseit próbálja közös nyelvre fordítani. Verseim és prózáim középpontjában a szerelem, az idő, az emlékezés és a hazatalálás állnak. Hiszem, hogy egyetlen tekintet, az alkonyi égbolt vagy egy elcsendesülő liget ugyanannyit elmondhat az emberről, mint a leghosszabb vallomás. Írásaimban ezért a természet képei és a belső érzelmek szinte mindig egymás tükrei. Különösen közel érzem magam az ókori Hellász és Róma szellemiségéhez. A mítoszok, a latin költészet és a történelem nem pusztán visszatérő motívumok nekem, hanem olyan élő hagyományok, amelyek ma is képesek megszólítani az embert. Gyakran keresem azt a pontot, ahol egy mai érzés találkozik egy kétezer éves történettel. Az Oczeanus név számomra a tenger és az alkony találkozását idézi: azt a pillanatot, amikor a nappal csendben átadja helyét az éjszakának. Talán minden írásom erről a határmezsgyéről születik – arról a rövid pillanatról, amikor az emlék még nem múlt el teljesen, de már örökkévalóvá válik. Hiszem, hogy az irodalom nem csupán emlékezés, hanem otthonteremtés is. Minden versemmel és minden történetemmel ugyanazt keresem: azt a néhány sort, amelyben valaki önmagára ismerhet.
