Mikor unod meg
rabló életmódod?
Hagyd abba,
mert senki nem szeret.
Ne vidd magaddal
barátaink lelkét,
simogasd inkább
csak a tiédet.
Kegyetlen vagy,
viszel apát és anyát,
fiatalt, öreget.
Mindenféle módon,
legyen az betegség,
vagy baleset.
Nem unod még
a keserves kínt,
a fájdalmas zokogást?
A falat ököllel zúzó
kínok közötti ordítást?
Sebaj, barátom…
Fogunk találkozni.
Én majd az arcodba nevetek,
mert tudom, te nem a végem vagy,
hanem egy új kezdet.
Author: Czomba Zoltán
Magyarország északkeleti részén, Pátroha községben élek családommal. Középiskolai tanáraim hatására kezdtem el verseket írni az előző évezred végén, több- kevesebb sikerrel. Diákkori alkotásaim közül néhány a Természet és én! című antológiákban helyet is kapott. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra visszataláltam az íráshoz. Azóta műveim száma folyamatosan gyarapszik, és már nem keresek kifogásokat, nem állítok akadályokat eléjük. Főbb témáim a család és az emlékezés, a hazaszeretet és nemzeti identitás, természet és mindennapi élet, valamint az elmúlás és az idő kérdései. Verseimben gyakran jelenik meg a közösség és a társadalom iránti felelősség is. Az írás számomra egyszerre önkifejezés és párbeszéd: szeretném, ha verseimben mindenki felfedezne valamit a saját életéből. Bár olykor drámákat is írok, leginkább a költészet az, amihez újra és újra visszatérek. Örömmel osztom meg gondolataimat mindazokkal, akik nyitottak a költészet varázsára. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és a számtalan hobbim közül az egyik legfontosabb számomra az olvasás.
2 Responses
Kedves Zoltán, jól megírt, elgondolkodtató vers.
Üdvözlettel : Erzsébet🙂
Hálásan köszönöm!