A sötét éjszaka, miként halotti lepel
borul fáradt testemre. Az álom látogat,
ijesztget, rémít és vérszomjasan fojtogat,
egyikből a másikba sodor, nem enged el.
A fény gyermeke vagyok, sötétben meghalok,
forgó szélben, avagy vad örvényben szenvedek,
kínzó éjek, soha sem kímélnek gyötrelmek,
bár nem igazi, csupán tetszhalottnak látszok.
Zihálva ébredek, de még az éj fenyeget,
aludnom és álmodnom kell, mert ernyedt a test,
az ép és szép gondolat is eltűnik rögvest,
csupán párnáim szorítom, mint menedéket.
Ám, mikor eljön, s ébreszt a hajnal lágy szóval,
ébred a fény, sötétet felváltja a nappal,
pirkad, az élet szépet ígér madárdallal,
feledem az éjt és szárnyalok új vágyakkal.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
