A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt,
Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte.
Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel,
Karcsú torony-testét a lemenő nap vonja vörös selyembe.
A templom kertjében békés szellemek üldögélnek a padon,
Beszélgetnek, nevetnek, rajtuk már nem fog az idő-béklyója,
Már nem rohannak semerre, ezen már túl vannak.
Harsányan nevetnek rajtunk, kik a kerítésen kívűl sietünk pontosan oda, ahol ők vannak.
Messziről puli göndör ugatását hozza a szél megrázva a fák virág-ruháját.
A fények egyre messzebbre szaladak Nap-anyjuk után.
Az arcomon lepereg két könnycsepp,
Meghat a természet zsizsgése, az élet-öröme.
Az ég, ez a nagy festékes bödön,
Kékbe ejtett fekete tinta.
Messziről eső illata csiklanodzza orrom.
Nagyon várom. Lelkem mocskát hátha lemossa.
Author: Czene Elizabet
Czene Elizabet vagyok. Már nagyon fiatalon is vonzottak a történetek, imádtam képzeletben mesebeli tájakon barangolni olyankor, amikor a valóság nem igazán kötötte le a figyelmemet. Az olvasás szeretete édesanyámtól kapott örökségem, ami a mai napig az egyik legkedvesebb elfoglaltságom. Fiatal tinédzserként még csak a fióknak alkottam, a saját szórakoztatásomra, idővel már a környezetemet is megörvendeztettem egy-egy művemmel. A közelmúltban volt szerencsém forgatókönyvíróként részt venni egy amatőr filmes projektben, ami egyben visszatérésemet is jelentette az íráshoz egy hosszabb szünet után. Örök útkeresőnek vallom magam, amelyben segítségemre van a fáradhatatlan kíváncsiságom és nyitottságom a világ és az emberek iránt. Mélyen hiszem, hogy mindenkinek megvan a saját útja, amit a Sors már a születése pillanatában neki szánt, és ha valakiben kellő hit és kitartás lakozik, az rá is fog találni. Kedves Olvasó! Boldog vagyok, hogy életünk útjai keresztezték egymást! Remélem, számodra is öröm lesz ez a találkozás!
