Szép húsvét reggelén

Megjelent a Művész.Ma magazin Nyuszivarázs 2026 e-book kiadványában, amely gyermekverseket és meséket tartalmaz.

 

Szép húsvét reggelén

Szép húsvét reggelén csend ül a világon,
napfény csillan halkan minden kis virágon.
Templom tornya hívogat, harang szava száll,
szívünk csendjén szól Isten, kit mindenki vár.

Jézus él, ezt súgja lágy tavaszi szelünk,
szeretetét őrzi halhatatlan lelkünk.
Nem maradt a sírban, egy fény gyúlt az éjben,
reményt ébresztett minden ember szívében.

Tanít minket húsvét hinni és szeretni,
egymás felé nyitott szívvel jónak lenni.
Azon földön, hol jóság és béke lakhat,
ott a feltámadás fénye is felgyullad.

Mészáros Csaba
Author: Mészáros Csaba

Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út, nem eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.

3
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Varga Adrienn

Tavaszi kaland

Juli kialvatlanul, ám annál nagyobb motivációval ült íróasztalához. Március első napját írták, a naptári tavasz hivatalos kezdetét. Örömmel nyitotta ki éves tervezőnoteszét, melybe tavaszi vágyait

Teljes bejegyzés »

Az elveszett lélek

Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha

Teljes bejegyzés »

Kicsiny falum

A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a

Teljes bejegyzés »

A szerelem filozófiája

Egy összenézés, egy rezzenés, felismerés. Régi traumák ébredése, vagy tiszta kapcsolódás? A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb fájdalom. Bizonyosság, benne a kétség. Sokszor ígéretek, sokszor

Teljes bejegyzés »

Üres asztallap

Nyomozó nem szólt semmit. Azt tanulta az egyetemen – és a bátyjától –, hogy a csend a legjobb fegyver. Hadd főjön a gyanúsított a levében.

Teljes bejegyzés »

Nyolc óra után egy perccel

Zeusz villáma csapott szívembe „Hibát követsz el.” – zengte az ég. Majd egy hangos sikoly, s könnyek mint folyóvíz.   Így történt, hogy szememben fejre

Teljes bejegyzés »