Zeusz villáma csapott szívembe
„Hibát követsz el.” – zengte az ég.
Majd egy hangos sikoly, s könnyek mint folyóvíz.
Így történt, hogy szememben fejre állt a világ,
Hogy az emberek kutyáikat az égbolton sétáltatták.
Így történt, hogy az idő elsietett, s zengett bennem mint vihar ezen a monoton keddi reggelen.
Mikor a lépés nem ment többé, a padot választottam.
A levegő sem ment, úgyhogy vizet fogyasztottam.
De a mennydörgés csak akkor kezdődött, mikor ránéztem az órámra, s éreztem mintha – mint az órában is – szívemben a ketyegés egy másodpercre megállna.
45 – még odaérek. Most légy erős, bátor lélek!
50 – ismerős alakok elhaladtak, s idegenek voltak nekik arcomon lelkem szilánkjai.
55 – összeszűkült a tér, inkább a köveket nézem, hogy ne lássam fölöttem az egek haragját.
59 – tisztességtelen képben látnak majd, csinovnyik módjára sírok.
0 – feladom, már nem számít. És akkor fölnéztem.
Megigéző gyöngy lett szemem a szürke felhők mögül felkelő nap csillogásától.
Arany színe azt üzente „Ne háborogj, itt a vége.”
Volt valami megnyugtató abban a szürke reggelben, a fehér égben, a lágy szélben.
Fölöttem a fenyőfák dalt susogtak, az emberek mint szelíd felhők csöndben kámforrá oszlottak.
„Béke…” – mosolyogva néztem föl az égre, mikor a kismutató egyet ütött végre.
S most vettem csak észre szívem milyen hevesen ver, most, hogy hangját már nem tompítják a város zajai el.
És fölállhattam volna, de nem: szívem visszahúzott a rideg padhoz, vissza, hogy a világ tiszta képét nézzem.
A tanzárda kövezetén végigsétálva éreztem, hogy nagyobb vagyok mint e csöndes ház.
Fújt a hűvös szél, s repültem mint a madár kalitkájában.
A fényt árasztó ablakon keresztül szürke felhők, susogó tölgyfák látványát vártam –
Azon tájnak halvány képét, melyet nyolc óra után egy perccel láttam.
Author: Lena Vallich
A történetek körülvesznek minket, ha figyelünk rájuk. A buszon, a parkban, otthon, az iskolában/munkahelyen, vagy akár az erdő legrejtettebb zugaiban. Célom olyan történetek írása, melyek sokszor nyersek, mégis átérezhetők bárki által. Ihleteimet legtöbbször nem írott forrásból nyerem, hanem mindennapi eseményekből, akár filmekből, videójátékokból. Hisz mindenhol vannak értékes történetek, ha el tudjuk őket mélyíteni magunkban. Úgy vélem, a modern technológia és a könyvírás nem zárják ki egymást, sőt, szeretném az egyetemes kérdéseket egy könnyedebb hangnemben eljuttatni az olvasókhoz. A lét és a sors témái sok szorongást és bizonytalanságot okozhatnak, mégis – ha összegeznem kéne – ott van az a megnevezhetetlen, keserédes érzés: a szép és a rút, a sötét és a fény, a lenni vagy nem lenni. Remélem, a történeteimmel közösen megnevezhetjük ezt a megnevezhetetlent. Ezennel debütáltatom a Lena Vallich írói álnevet azon lány részére, aki kiskorától kezdve teljes füzeteket írt kedvenc történeteiről, s nap mint nap a valóság és képzelet határán járt. Üdvözlök minden álmodozót, különcöt, elveszett lelket és elkallódottnak ítélt fiatalt, és mindenki mást, aki követi munkásságom! Bennünk és történeteinkben több van, mint gondolnák. Személyes írói blogom: https://lenavallich.wixsite.com/szabadsagtortenetek
