Ó, mily szívtelen, kegyetlen az idő.
Nem hallgat senkire,
nem hallgat meg semmit sem.
Csak halad makacsul mindig előre.
A napok, hónapok és az évek
csak egyre múlnak
s ugyan jönnek újak,
anélkül azonban, hogy bármi
lényegi is változna.
Még a hűvös őszi szelek is
ugyanúgy, búsan fújnak,
mint egykor, hajdanán a múltban.
Csupán az óra jár körbe körbe,
halkan, a falon a néma csendben
nem fárad el, megy makacsul,
leszegett fejjel mindig csak előre.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.