A bolygók örök tánca
Engem egy ősi nagyhatalom izzó földgolyóba rejtett.
Latolgattam, hogy ez talán a csúf végzet vagy egy szép kezdet.
Felfigyeltem egy koromsötét és titokzatos világra,
amely előtt aranyszínű fények pulzáltak és vibráltak.
Az idő örök száguldása lett az én végtelen sorsom.
Lázas testem sisteregve szállt, majd lehűlt a hosszú úton.
Repült felém egy égi dallam és egy dicső földi ének,
mikor megpillantottam Merkúrt, a lebarnult kisöcsémet.
Kicsiny, füstös arca grafitos porban vidáman ragyogott.
Kis rollerén, két szürke kráter mellett pajkosan robogott.
Csinos, vasalt, szép dolmányán pásztázott millió fénysugár.
Elindult fürgén, sebesen egy eltévedt, bájos hold után.
Pörögtem és forogtam egyedül a színpompás nagy térben,
mikor megláttam kishúgomat, Vénuszt a szikrázó fényben.
Csillogott és tündökölt narancsszínű selyemszoknyájában.
Akkor én magamra öltöttem a kék estélyi ruhámat.
Mi bolygókeringőt lejtve táncoltunk a végtelen felé,
gyöngéden fogtam, és nem engedtem el két gyönyörű kezét.
Mikor száz meteor halálos kőzáport zúdított felénk,
akkor egy gáláns üstökös védőpajzsát tartotta elénk.
A mélységes nagyvilág csodálatos, szikrázó kertjében
találtam meg bátyámat, Marsot egy forró bolygókeréken.
Amikor reám nézett, homlokán mély barázdákat láttam,
arcán kedves mosollyal ült a zongora előtt egy bárban.
Ezer billentyűn játszott égi zenét a napfényes házban,
valamennyi varázslatos bolygónak egy színpompás bálban.
Mikor a táncterem parkettjén pörögve már elfáradtam,
a hatalmas testvérem előtt nagy tisztelettel megálltam.
Jupiter volt ő, a bolygócsalád védelmező királya.
Vörösbarna csíkos ingét az egész világ megcsodálta.
Irtózatos erejével vigyázott reánk és a rendre,
óvatos tekintete fürgén pásztázott a bálteremben.
Mellette a mélységek büszke tükre, Szaturnusz hajlongott,
kalapja karimáján ezer ezüst jégcsillag ragyogott.
Aranyszínű gyűrűje az űrben a legszebb ékes ékszer,
pördült-fordult vele az égi bálban minden éjjel hétszer.
A távolból megérkezett Uránusz halványkék palástban,
oldalát mutatva gyorsan pörgött, sok hűvös suhogással.
Deres volt a válla, jégszilánkokból készült a szép kontya,
távolból figyeltem, hogy miként lebbent rajta a kék szoknya.
Neptunusz a sötétkék kalapját a hideg szélben hordta,
mikor hallgattam, akkor a mindenség rideg dalát fújta.
Ő szelek zenéjét az idő hűvös hangjával hordozta.
A pompás, díszes családi kertet önzetlenül gondozta.
Így mulatunk s szórakozunk együtt az égi nagyteremben,
amíg apánk, a Nap, a házigazda fel nem kel keleten.
Csillog sok színes ruha, a zongora és a színpompás bár,
szívünkben és lelkünkben örökké lüktet a kozmikus bál.
Cserepka István
Author: Cserepka István
Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei, kezdetben utazások humoros perceit, unokáim születéseinek meghitt pillanatait örökítették meg, majd megszülettek a hálaadó, a nőnapi, az anyák napi, a szerelmes, a tájleíró és a hazaszeretet sugárzó alkotások. Írásaim megjelentek a Polikróm folyóiratban, az Erdőkertesi naplóban és a Csomádi hírharangban. Erdőkertesen élek a családommal. Terveim, álmaim, műveimmel a ma generációját és az utókor emberét érzelmekben gazdag, hazaszerető, a múltat idéző, az édesanyákat, a nőket, a szülőket, a nagyszülőket tisztelő és a jövő felé tekintő alkotásokkal megajándékozni.