Anyaság

Anyaság

 

Még nem voltál tizennyolc,

Mikor nézhettem a szemedbe;

S olvashattam egy könyvet,

Amely benne volt a szívedben.

 

Egy esküvő,

Lekötni egy életet, egy másik élettel;

Minden szó a másikra,

Szerelemmel felel.

 

Szerelmes szavak,

Édes csókok, ölelések;

Nyugalmas esték,

Hangos, boldog nevetések.

 

De legszebb pillanatod,

Szemedben volt, mikor először láthattam;

A jövőből suttogta nekem,

Életet adhattam.

 

Majd képeket láttam,

Ahogy gyermeked kebledre öleled;

Ahogyan szemeibe nézel, s mondod,

De nagyon szeretlek.

 

Egy csepp a tengerben,

Hogy miért kötődöm szívedhez;

S érzem, hogy benned társat találtam,

A magányos szívemhez.

 

Igen, én már akkor tudtam…

Hogy csodálatos anya leszel;

S amit majd szíved alatt hordasz a miénk,

S együtt neveljük fel.

 

2016.08.26.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »

Negyed század

Sűrű és érzelmekkel terhelt időszak az október vége, november eleje. A Negyed század című vers alámerülés a hiányba, aminek megélése hozzátartozik a teljességhez. Mély levegő…!

Teljes bejegyzés »

És majd!

És majd, ha megkérdezed egyszer, hogy hogy vagyok, Én csak annyit mondok, megvagyok. De mosollyal az arcomon belül hidd el tombolok! Mert hiányzik egy részem,

Teljes bejegyzés »

Gergely István: Tókirály legendája

Gergely István szerzőnk Tókirály legendája című megzenésített verseket tartalmazó audio CD-je 2025 végén jelent meg. A kiadványon Karády István megzenésítésében és előadásában hallgatható meg a

Teljes bejegyzés »

A kétnyelvű tolmács

Tolmács Tünde az önkormányzaton várakozott. Nyílt az ajtó és nevét hallotta. A kulturális osztályon nagy örömmel fogadták. A szomszédos iskolából küldték át. Mindig örült, ha

Teljes bejegyzés »