Tíz évem

Tíz évem

 

Költői éveim…

Hogy hogy kezdődött egy versem tavalyelőtt?

Melyet így írtam meg,

Egy késő nyári délelőtt.

 

Összefoglaltam akkor,

Hol is állok épp?

Minden reggel szívemben,

Egy másik szív él.

 

Új idők…

Te igaz szívű gyerek!

Olyan vagy, mint édesanyád!

Keblemre ölellek.

 

Egyre inkább úgy érzem,

Hogy élesedik az élet;

Kezemben még nincs,

De ő már megérett.

 

De imádok lenézni, majd fel,

Ott a lépcsősoron;

Vígan énekeltem végig,

Minden lépcsőfokon.

 

Már kapok szép szavakat,

És felfigyeltek rám;

Butaság lenne most,

Ha tovább nem folytatnám.

 

Remélem még tíz évig,

Újat tudok mutatni;

S majd akkor is, mint most,

Fogok egyet mulatni.

 

2016.08.29.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az elhagyott esernyő átka

  Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát.   Volt neki gyönyörű

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek adtam

Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »