Miből lesz a cserebogár
Egy toll története
Az én történetemben nincs háború. Nincs rejtőzködő gonosz sem. Egy csendes kisvárosból indul.
Sokáig kerestem a helyem. Keveregtem itt is, ott is a gazdaság világában, de újra és újra éreztem, hogy ez nem az én utam. Néha úgy éreztem saját magam előtt is, mintha imposztor lennék. A lelkem, hogy ne vesszen el, kapaszkodott rokon lelkekbe, könyvekbe és gondolatokba, de sokáig nem leltem meg a helyem. Ahogy idősödtem, rájöttem, hogy a történet sokkal korábban kezdődött. Most következzen ennek a leleplezése.
Kisiskolás voltam, amikor megkaptam az első tollamat. Különleges darab volt: a tetején apró gombok sorakoztak, mind más színben. Úgy tűnt, mintha a színek a legvarázslatosabb szivárványt játszanák rajta. Minden fontos színt ismert, én pedig rettentő büszke voltam rá, hogy ilyen kincsem van. A nagynénémtől kaptam. Ő látta, hogy mennyire szeretek ruhákat rajzolni. Csakhogy azok a rajzok mind grafittal készültek.
– Milyen szürkék ezek a ruhák! – mondta egyszer. – Mit szólnál, ha adnánk nekik színeket?
Így került hozzám a csodatoll. Így keltek a ruhák életre. Színesek lettek, olyanok, amilyennek a képzeletemben megálmodtam őket. Idővel a ruhák eltűntek, én pedig inkább a fiúkkal rúgtam a bőrt az udvaron. A toll az üveges vitrinbe került. Nem tűnt el, csak onnan figyelt csendben.
Teltek az évek, és észrevétlenül felnőttem. Később más tollak is érkeztek. Szebbek, különlegesebbek, praktikusabbak. Volt, amelyiknek a külseje tetszett, volt, amelyiket ajándékba kaptam, és volt olyan is, amelyikért egyszerűen rajongtam, mint a szarka, mert csillogott. Valahogy mindig volt nálam mivel írni.
Mégsem volt minden rendben velem. Állandóan bizonytalan voltam. A fiúk például még mindig nagyon érdekeltek, de én őket nem. Nem ragadtam meg a tekintetüket, és a fáradtságot nem vették, hogy megismerjenek. Ekkor érkeztek a megmentőim: a könyvek.
Beléjük menekültem. Saját világot teremtettem magamnak. Otthonosat, szerelmeset, regényeset. Nem is tudom, hány történettel és hőssel találkoztam közben. Nem számoltam, de biztosan jó sokkal. Én épültem belőlük.
Egy nap furcsa dolog történt. Túl sok gondolat talált meg. Nem hangok – ne tessék megijedni. Ötletek. Először próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de nem ment. Elemző alkat vagyok, így hát kielemeztem a helyzetet. Talán megszűnik ez az ostrom, ha leírom őket. Így kezdődött minden. Papírok gyűltek az asztalon. Hamarosan már az ágyon is gyűltek. Egyre több és több. Kidobni viszont nem volt szívem őket. Hiszen azok én voltam. Most magamat dobjam a kukába?
A toll újra nálam volt, és jegyzeteltem. Írtam, nehogy elfelejtsem a gondolatokat. Ahogy haladt a technika, már a telefonom jegyzeteibe kerültek a mondatok, otthon pedig begépeltem őket. Idővel történetek lettek belőlük. Először a gyerekeimről. Később az életről. Azokról a pillanatokról, amelyeket nem akartam elveszíteni.
Egyszer a gyerekeim kezébe került a régi toll is. Imádták. A színes gombokat húzogatták, kattintgatták, mintha valami különleges játék lenne. Akkor jöttem rá, hogy ugyanazzal a csodával játszanak, ami valaha az enyém volt.
Azt szerettem volna, hogy a szavak elérjenek az emberek szívéig. Ott maradjanak. Hogy néha mosolyt csaljanak az arcokra, néha könnyet töröljenek le.
Ma már többnyire billentyűzeten írok. A régi toll újra az üvegszekrényben pihen. Néha ránézek, és elmosolyodom. Ki gondolta volna, hogy egy gyerekkori tollból egyszer történetek nőnek.
Talán így lesz a cserebogárból író.
Author: Szikszó-Takács Ágnes
Mindig rajongtam az irodalomért: a regényekért és a versekért, azonban csak 2023 óta írok rendszeresen. Majd 2025-ben elkezdtem publikálni: a mese és szépirodalmi novelláimat. Mindig is fogékony voltam a történetek, érzelmek, a tartalmas beszélgetések és gondolatok iránt. Így amikor észrevettem, hogy úgy tudom a gondolataimat írásban kifejezni, hogy az másokat elgondolkodtat és örömet okozhatok velük, hamar beleszerettem az írásba. Ez a felismerés először meseíró pályázatokon induláshoz vezetett, mivel családom, gyerekeim vannak és amúgyis élénk a fantáziám... Így történhetett, hogy hamarosan a szépirodalmi írás is egyre inkább megszólított és abban is rendszeresen írni kezdtem.
