Naphosszat némán

Naphosszat nem nyitom szóra szám. 

Csak ülök, magamba roskadtan, 

hosszú perceken át. 

Hallgatok hosszasan, 

nézek előre a semmibe, 

és nem gondolok semmire. 

 

Élek. 

 

De valóban élek? 

Nem, már nem hiszem, 

Ez már nem élet, 

hogy csupán létezem, 

de többé már nem hiszek semmiben! 

Pedig nem változott meg semmi sem. 

A Föld sem állt meg, 

ugyanúgy forog tovább,  

mint, ahogy azelőtt tette a múltban. 

 

Ha éjjel felnézek a magasba, 

fenn az égen a csillagok még ragyognak. 

A kerek hold is még vidáman süt le ránk. 

Reggel a nap még újra felkel 

 s este ismét lemegy újra. 

 

Akkor meg mi történt velem? 

Magamtól kérdezem. 

Belefáradtam, kiégtem. 

A napok, hónapok és az évek 

Csak telnek, peregnek 

Ugyanúgy, egyformán, 

hogy már nem is számolom, 

hány, mennyi múlt, suhant el mellettem  

s észre sem veszem, hogy közben vén lettem 

és lassan elmúlik az életem. 

 

A távolban, a homályban már feldereng, 

látszik a végső állomás: 

 

A csöndes temető. 

 

Kapuja már tárva nyitva áll. 

Benne szorgos kezek, 

valahol sírom már megásták. 

Tátongó, éhes, mohó szája 

egyedül már csak reám vár! 

 

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »

Az igazi Karácsony

Halkan lépett be december havába, szinte észrevétlenül. Úgy ölel át bennünket, csendesen és melegen, mint puha, fehér hótakaró az erdőt, a földeket, az álmos falvakat,

Teljes bejegyzés »

A szeretet fénye

A szeretet fénye   A szeretet fényére vártunk, A hit, a remény és az öröm után. A templom előtti téren álltunk Várva felcsap ma a

Teljes bejegyzés »

Lennék…

Lennék neked a dallam ébredésedben. Lennék a harmat lábad alatt friss fűben. Lennék a kék az ég színében. Lennék a sárga a Nap fényében. Lennék

Teljes bejegyzés »

Legyél az álmodó

Legyél hajnali harmatcsepp a zöld fűszálon. Zümmögő rét fölött, tovatűnő felhőálom. Legyél a szivárvány hídjának ibolya lángja. Fagyos teleken izzó, meleg kályha. Legyél rigófütty, csőrében

Teljes bejegyzés »