Magam elé révedek
látva egy képzelt világot,
Ahol bársony fák rügyei ébredeznek,
mik magukba zárják az igazságot.
Gondolatban egy kavicsos
tópart pereméhez érek,
S a víz fölé hajolok tudván,
hogy más mutat majd képe, mint amit én remélek.
A szél eközben vigasztalóan simogat,
visszahozza a régi derűs álmokat,
Dallama remény ittasan üzeni:
Nincs mit tagadni, nincs mit szégyellni.
Hirtelen hátam mögött talállak,
fogalmam sincs, hogy mit csináljak,
Míg töprengek, a tó képe megváltozik:
Benne két vágytól izzó alak ölelkezve eggyé válik.
Author: Bredács Gréta
Zavaczkiné Bredács Gréta vagyok, 95-ös évjáratú. Tíz éves korom óta Bredács Gréta néven írok verseket. Mindig is könnyebb volt számomra írásban kifejezni az érzéseimet, mint szóban. Írás közben hagyom, hogy áthasson az áramlatélmény. Az élet megmutatta nekem mind derűs mind a borús oldalát, s ezeket az eseményeket, élményeket (is) az íráson keresztül dolgozom fel. A kortársaimtól és a tanáraimtól mindig azt a visszajelzést kaptam, hogy komoly gondolataim vannak, kár lenne ezeket magamban tartani. Nemrég érkeztem életem azon szakaszába, amikor tudatosult bennem, hogy a megfogalmazott soraim talán segíthetnek másokon vagy elgondolkodtathatja az embereket, legyen szó az élet bármely aspektusáról.
